Csökkent Csehország lakosainak száma az első negyedévben
Januártól márciusig 26 ezer 300 gyermek született, míg az elhalálozások száma 31 ezer 200 volt. Az újszülöttek száma a tavalyi szinten maradt, az elhunytaké 4500-zal emelkedett.
A lakosság csökkenését a migráció sem állította meg. Az első negyedévben 10 ezer 800 külföldi állampolgár költözött Csehországba, elsősorban szlovákok, ukránok és oroszok.
Ugyanakkor 6300 személy külföldre költözött. A különbség - 4500 személy - ugyan gyarapodást jelent, de ez a szám 2014 első negyedéhez viszonyítva 2900-al alacsonyabb. A külföldre távozók között többnyire csehek, ukránok, oroszok és vietnamiak voltak.
Az előző év hasonló időszakához viszonyítva csökkent a házasságok és a válások száma, és alacsonyabb volt a mesterséges terhesség megszakítások száma is.
Az idei év első három hónapjában 3300 házasságot kötöttek Csehországban, 600-zal kevesebbet, mint 2014 elején. A válások száma meghaladta a 6000-et, ami nagyjából hétszázzal kevesebb a tavalyi év hasonló időszakához mérten. A mesterséges terhesség megszakítások száma 8100 volt, a tavalyi első negyedévi adatnál 900-al kevesebb.