Csökkent a menedékjogi kérelmek száma tavaly Németországban
Tovább csökkent a menedékjogi kérelmek száma Németországban tavaly egy kormányzati kimutatás szerint, amelyet a Bild am Sonntag című vasárnapi lap ismertetett.

A hivatalosan még nem nyilvános összesítés szerint a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalhoz (BAMF) 185 ezer 853 menedékjogi kérelmet nyújtottak be 2018-ban, ami 16,5 százalékos csökkenés az egy évvel korábbi 222 ezer 683-hoz képest, és elmarad a migrációs válság kezdete előtti utolsó évben, 2014-ben regisztrált 202 ezer 834-től is.
A számok azt jelentik, hogy tavaly "trendforduló" következett be a Németországba irányuló menekültügyi migrációban - mondta a lapnak Helmut Teichmann belügyminisztériumi államtitkár. A fordulat a migráció "rendezését, irányítását és korlátozását" célzó kormányzati intézkedéseknek tulajdonítható - tette hozzá.
A BAMF 2018-as jelentését hivatalosan január második felében mutatják be.
A Welt am Sonntag hozzátette: a csökkenés évek óta tart, legfőképpen annak hatására, hogy kevesebb menedékkérő érkezik az országba, és számos befogadóállomást bezártak. A csúcs 2015-ben volt, amikor 1031 támadást - például gyújtogatást, robbantásos merényletet, rongálást - követettek el menedékkérők szállásai ellen.