2015. július 9., 12:23

Csehország 1500 menekültet fogadna be, Románia kétezret

PRÁGA. Csehország 1500 menekültet fogadna be 2017 végéig - döntött csütörtökre virradóra a cseh kormány. Románia pedig csaknem kétezer migráns befogadására vállalkozik: erről Bukarest az Európai Tanács titkárságát is értesítette.

A kabinet felhatalmazta Milan Chovanec belügyminisztert, hogy ezt az álláspontot képviselje az európai uniós tanácskozásokon - közölte Pavel Bìlobrádek miniszterelnök-helyettes a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.

    A belügyminiszter szerint a kormány azzal számol, hogy Csehország az idén 400, jövőre 700, 2017-ben pedig ismét 400 menekültet fogad be. Ugyanakkor a kormány vétójogot kér magának olyan esetekben, amikor biztonsági kockázatok merülnek fel egyes migránsokkal összefüggésben.

    Bìlobrádek szerint a kérdésről a belügyminiszter fog tárgyalni uniós partnereivel, és a mandátuma arra terjed ki, hogy Csehország 2015 és 2017 között 1100, az Európai Unió területéről érkező személyt fogad be, és 400-at az Európai Unión kívüli térségekből, elsősorban Kurdisztánból és Szíriából, az ottani táborokból.

    A Csehország által befogadandó migránsok nagyobbik része azok közül kerül majd ki, akik Olaszországon és Görögországon keresztül érkeztek az Európai Unióba.

    A cseh kormány ugyanakkor tisztázni akarja az Európai Unióval azon személyek visszatoloncolásának mechanizmusát, akik nem kapnak menedéket Csehországban. Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök erre már a kormányülés előtt felhívta a figyelmet.

    "Ugyanakkor hangsúlyt helyezünk arra, hogy működjön a visszaadási politika, mert ez Görögország és Olaszország esetében nem működik" - mutatott rá a kormányfő. Szerinte például egyáltalán nem világos, hogy mi lesz azokkal a migránsokkal, akik nem kapnak menedéket az Európai Unióban, és milyen módon lesznek visszajuttatva a hazájukba.

    Sobotka a kormányülés után kifejtette: a migránsok befogadása egyszeri szolidaritási gesztus a cseh állam részéről, és nem oldja meg a problémát, amellyel manapság Európa szembesül.

Románia csaknem kétezer migránst venne át Olaszországtól és Görögországtól

  Románia csaknem kétezer migráns befogadására vállalkozik: erről Bukarest az Európai Tanács titkárságát is értesítette - közölte a Romániában piacvezető Europa FM kereskedelmi rádió csütörtökön.

  A hírforrás nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőktől úgy tudja: Románia Olaszországtól és Görögországtól venné át a menekülteket. Elszállásolásukat, étkeztetésüket és a velük kapcsolatos konzuli szolgáltatásokat az EU fejenként hatezer euróval támogatja, az összeget azonban Románia állítólag kevesli.

  A migránsokat hat befogadó központban helyeznék el, közöttük a kétszáz ember ellátására alkalmas temesvári vészhelyzeti tranzitközpontban (VTK), amelyet az ENSZ menekültügyi főbiztosságának (UNHCR) hivatala és a román kormány közötti megállapodás nyomán nyitottak meg 2008-ban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.