Cseh választások - Csaknem minden régióban a ÈSSD az esélyes
A STEM/MARK és a Media ügynökség által a közszolgálati Cseh Televízió (ÈT) számára a voksolás előtt tíz nappal készített felmérés szerint a régiók többségében Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSÈM), egy-két helyen pedig az ANO mozgalom, illetve a TOP 09 párt végez majd a második helyen a Cseh Szociáldemokrata Párt (ÈSSD) mögött. Más pártok az első négybe egyetlen régióban sem kerültek be.
A szociáldemokraták támogatottsága általában meghaladja a 30 százalékot, az Olmützi, illetve a Morva-Sziléziai régióban pedig a 35 százalékot is. A Karlovarsky, Ústecky valamint az Olmützi régióban a kommunista párt támogatottsága megközelíti a 25 százalékot. Az ANO támogatottsága a Közép-csehországi, a Morva-Sziléziai és a Dél-morvaországi régióban majdnem 25 százalékos. Prágában a TOP 09 a legnépszerűbb 25 százalékkal.
A régiókban készített felmérések szerint bejutna még a parlamenti alsóházba a Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ÈSL) is. A polgári demokraták 7 százalék, míg a kereszténydemokraták 6 százalék körül állnak.
A Polgári Jogok Pártja-Zemanék (SPOZ), valamint az Úsvit (Virradat) pártok támogatottsága néhány régióban meghaladja ugyan az 5 százalékot, de országos szinten a parlamenti küszöb alatt mozog.
Nem lényegtelen, hogy a gazdasági-szociális problémákkal terhelt Ústecky régióban a prágai sajtó által szélsőségesnek és neonácinak minősített Társadalmi Igazságosság Munkáspártja (DSSS) támogatottsága 4,5 százalékos.
A választási részvétel a regionális felmérések szerint várhatóan 60-65 százalék között alakul majd.Csehországban azért van szükség előre hozott képviselőházi választásra, mert a Petr Necas vezette jobbközép kormány korrupciógyanús ügyek miatt júniusban megbukott.