Clinton: okosan és türelmesen kell viszonyulni a Krím orosz bekebelezéséhez
"Putyint a múlt motiválja", hazai politikai bázisát a nacionalizmus felszításával és az Európai Unió térségbeli befolyásának korlátozásával akarja felépíteni. "Úgy gondolom, hogy hosszú távon ez egy vesztes stratégia" - tette hozzá Clinton a Nők a világban elnevezésű, évenként tartott nemzetközi találkozón csütörtökön New Yorkban. A pódiumbeszélgetésben Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója volt a partnere.
Thomas L. Friedman, a beszélgetés moderátora egyebek között hivatali időszakáról (2009-2013) kérdezte a volt külügyminisztert. Clinton váltófutáshoz hasonlította a meghatározott időszakra szóló tisztséget. "Az ember a maga részéről megteszi, ami tőle telhető, majd átadja a stafétabotot. Amit nem fejezett be, azt befejezheti utódja" - mondta.
Clinton egyes bírálói azt emelik ki, hogy hivatali idejét az óvatosság jellemezte, nem születtek jelentősebb diplomáciai győzelmek, szemben a jelenlegi külügyminiszter, John Kerry tevékenységével, amelyben az Iránnal kapcsolatos diplomáciai áttörés vagy a közel-keleti békére, a globális válságok megoldására irányuló erőfeszítések beárnyékolhatják az ő teljesítményét.
Az amerikai belpolitikáról szólva kijelentette, hogy a rendszert átható túlzó pártosság miatt az ország nem előre, hanem hátrafelé halad. "Vissza kell térni a tárgyilagos döntéshozatalhoz" - szögezte le. - Semmi más nem számít most, csak az ideológia, a párthovatartozás. Még a kereskedelmi érdekeket is politikaiak mögé rejtjük, és ennek az az eredménye, hogy visszafejlődünk, ahelyett, hogy előre mennénk." Az Egyesült Államoknak "az általános jólét" megteremtése végett meg kell oldania azokat a gazdasági nehézségeket, amelyekkel sok fiatal szembesül - vélte.
A kifejezetten a konferencia résztvevőit érintő kérdésekről szólva Clinton azt mondta: a nőkkel kapcsolatban a média kettős mércét alkalmaz, ezért a fiatal nőknek ellenállóknak kell lenniük a megpróbáltatásokkal szemben. "Higgyék el, ezért a bölcsességért meg kellett szenvednem" - jelentette ki, egyetértő nevetést kiváltva a közönségből.