2014. augusztus 23., 14:40

Civilekkel végzett egy tüzérségi támadás Donyeckben

DONYECK. Három civil vesztette életét szombatra virradóan a kelet-ukrajnai Donyeckben tüzérségi támadások következtében - közölte honlapján a városi tanács.
Két áldozat a város központjában halt meg: egy tömegközlekedési megállóban álltak, amelyet találat ért. A harmadik áldozatot a város egy másik kerületében egy becsapódó lövedék szilánkjai találták el, ő kórházba szállítás közben vesztette életét.

A Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet sajtószolgálatának szombati közleménye szerint a kormányerők az elmúlt 24 órában is folytatták offenzívájukat az oroszbarát szeparatisták ellen. A tüzérségi egységek a légierő támogatásával megsemmisítették a szakadárok két Grad rakéta-sorozatvetőjét, két légvédelmi rakétarendszerét, egy tüzérségi eszközét és két aknavetőjét.

Súlyos harcok folynak a stratégiai fontosságú szaur-mohilai magaslaton, amely Donyeck és Luhanszk megye, valamint az oroszországi rosztovi terület határánál fekszik. A szakadárok igyekeznek visszaszerezni már elveszített állásaikat - a sajtószolgálat tájékoztatása szerint a terrorellenes erők eddig sikeresen verték vissza támadásaikat.

Heves harcok folynak továbbá az ukrán fegyveres erők és a szeparatisták között Ilovajszk, Novoszvitlivka, Hrjascsuvate, Malomikolajivka és Illirija települések közelében.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.