2015. január 13., 17:42

Civileket talált el egy tüzérségi lövedék Donyeck megyében

DONYECK. Legalább hat, más forrás szerint tíz civil meghalt, többen pedig megsebesültek, amikor tüzérségi lövedék csapódott be kedden a kelet-ukrajnai Donyecktől délre fekvő Volnovaha település közelében egy ellenőrző pontnál. A szakadárok cáfolták, hogy közük lenne a támadáshoz.
Vjacseszlav Abroszkin, az ukrán belügyminisztérium Donyeck megyei részlegének vezetője Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra, hogy a szakadárok tüzérségi támadást hajtottak végre az ellenőrző pont ellen, és eltaláltak egy civileket szállító autóbuszt, amelynek utasai közül tízen meghaltak, 13-an pedig megsebesültek.

Később a Kijev által terrorellenesnek nevezett kelet-ukrajnai hadművelet (ATO) parancsnokságának sajtóosztálya azt közölte, hogy hat civil vesztette életét, és mintegy húszan sebesültek meg a Volnovaha melletti Buhasz faluban, miután szeparatisták Grad rakéta-sorozatvetővel tüzet nyitottak az ellenőrző pontra. A sajtóosztály hozzáfűzte, hogy az érintett ellenőrző pontnál nincsenek katonai állások. Szerintük ez arról tanúskodik, hogy a szakadárok szándékosan civileket támadnak. A parancsnokság információi szerint a lövedéket, amely az ellenőrző pontnál a civilek közé csapódott, a szakadárok ellenőrzése alatt lévő területről, Sztarobeseve település felől lőtték ki.

Az önhatalmúlag kikiáltott "donyecki népköztársaság" védelmi minisztériumának szóvivője viszont cáfolta, hogy az oroszbarát szakadároknak bármi közük lenne az incidenshez. Közlése szerint Volnovaha térségében csak egy ukrán ellenőrző pont van, de az kívül esik a szakadár tüzérség hatótávolságán, ezért nem is tudják azt lőni.

Közben kiújultak a harcok Donyeck városában is. Kijevi jelentések szerint a szakadárok nehéztüzérséggel lövik a megyeszékhelyet, a repülőtéren pedig állítólag földig rombolták az irányítótornyot. Az ukrán államfő által kinevezett Donyeck megyei kormányzó hivatala arról számolt be honlapján, hogy az éjjel sortüzek és nehézfegyverek lövedékeinek becsapódásai hallatszottak a város szinte valamennyi kerületében. A harcok következtében két civil vesztette életét, és három szenvedett sérüléseket. A nehéztüzérség még délelőtt sem szüntette be a támadásokat.

Az ukrán fegyveres erők által védett donyecki nemzetközi repülőteret közben kora reggel óta folyamatosan lövi a szakadárok tüzérsége. Az ott szolgáló katonák beszámolója alapján - amit később megerősített az ATO-parancsnokság egyik katonai szóvivője is - a harcok miatt már több mint fél éve nem működő légi kikötő irányítótornyát teljesen megsemmisítették. Szemtanúk közösségi portálokon arról adtak hírt, hogy "eltűnt" az irányítótorony, és sűrű füst borítja a repülőtér új terminálját. Délután a hadműveleti parancsnokság Facebook-oldalán azt közölte, hogy a repteret védő ukrán fegyveres erők tüzérségi támogatással stabilizálták a helyzetet a légikikötő területén.

Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) szóvivője szokásos napi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elmúlt 24 óra alatt egy ukrán katona esett el, és tíz sebesült meg az ország keleti részén folyó harcokban. Szavai szerint a Moszkva-barát szakadárok és az oldalukon harcoló orosz katonák az utóbbi napokban jelentősen növelték támadásaik intenzitását. Ez szerinte arra enged következtetni, hogy a szakadárok meg akarják változtatni a jelenlegi frontvonalat, vagyis területük kiterjesztésére törekednek.

A szeparatista támadások az ortodox karácsony után erősödtek fel: míg január 1-7. között napi 10-20 alkalommal lőtték az ukrán katonák állásait és civil célpontokat, addig január 10-én már 34, 12-én 58, kedden pedig kora délutánig már 42 támadásról érkeztek jelentések.

Közben kedden a Donyeck megyei adminisztráció megerősítette, hogy leállt a távfűtés a megye egyik járási központjában, Debalcevében, mert elfogyott a szén, amivel a kazánokat fűtik. Debalcevét a nyáron foglalta vissza a szakadár erőktől az ukrán hadsereg, a települést azonban gyakran érik tüzérségi támadások, mert olyan területen fekszik, amely beékelődik a Donyeck megyei szakadárok ellenőrzése alatti területbe. A korábban több mint 45 ezer lakosú városból sokan a harcok miatt elmenekültek, főként idős emberek és a szegényebb lakosok maradtak csak a településen.

Moszkva: az újév óta több mint 40 halottja van a Donyec-medencét ért tüzérségi támadásoknak

Az újév óta több mint 40 ember meghalt, és 120-nál is többen megsebesültek a Donyec-medencét ért tüzérségi támadásokban - közölte kedden az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság szóvivője.

Vlagyimir Markin "tömeges" támadásokról beszélt a január 1. és 12. közötti időszakról beszámolva. Oroszországban és Ukrajnában is az újévet és ortodox karácsonyt ünnepelték az emberek ezekben a napokban.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) hasonló orosz hatóság képviselője azt mondta, hogy Grad és Uragan nevű rakéta-sorozatvetőkkel, valamint Akacija (NATO megjelölése: M1973) és Gvozgyika nevű önjáró tarackokkal és más nehézfegyverzetekkel, gyújtólövedékek használatával támadták (ukrán katonák) más települések mellett Donyecket, Horlivkát, Dokucsajevszket, valamint Olenyivkát.

Markin közölte, hogy a délkelet-ukrajnai térségben több ház, közösségi intézmény is részben, vagy teljesen megsemmisült a lövések miatt. Távközlési, és energiaellátási hálózatokban is károk keletkeztek.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelőinek legfrissebb beszámolójára hivatkozva arról tudósított, hogy Kelet-Ukrajnában egyre gyakoribb a tűzszünet megsértése. "Az ukrán katonák csak az utóbbi 24 órában több tucatszor nyitottak tüzet a felkelők állásaira és lakott településekre" - hangzott el az orosz tévé híradásában. A támadások miatt Donyeckben majdnem 3 ezren maradtak gázellátás nélkül. Egy 500 milliméter átmérőjű csövet találtak el a lövedékek. A kelet-ukrajnai nagyváros Kijevszkij kerületében nagy károkat okozott a támadás.

A Rosszija 24 helyszíni tudósítója azt jelentette, hogy Donyecknek a Kujbisevszkij és Petrovszkij kerületeit is érik lövések. A városi adminisztráció közlése szerint az ukránok több mint 60 alkalommal megsértették a tűzszüneti megállapodást. Azt feltételezik, hogy a Szics nevű század lövi Donyecket. Ez az alakulat korábban azt közölte, hogy nem engedelmeskedik az ukrán hatalomnak.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.