2011. augusztus 23., 08:58

Chávez hazaszállíttatja Venezuela aranytartalékait

VENEZUELA.A venezuelai elnök bejelentette, hogy államosítja az aranybányászatot, valamint hazaszállíttatja a nyugati bankoknál elhelyezett nemzetközi aranytartalékait.
Az intézkedéseket az arany egyre emelkedő világpiaci árával, valamint az euróövezeti és észak-amerikai adósságválság mélyülésével magyarázta.

A bejelentés előtt egy nappal az ellenzék arról beszélt, hogy az elnök a dollárban tartott nemzetközi tartalékokat Brazíliába, Kínába és Oroszországba szállítaná át. Nemzetközi szakértők szerint nem Chávez lesz az egyedüli, aki "alternatívákat keres majd". Mások úgy gondolják, hogy ez nem gazdasági, hanem politikai döntés volt, ami csupán a piaci bizonytalanság növelését szolgálja, és okot ad a feltételezésre, hogy Venezuela ezt követően nem fogja törleszteni államadósságát.

Chávez az utóbbi években számos, stratégiainak minősített, s túlnyomóan külföldi tulajdont képező iparágat vett állami kézbe elsősorban a gazdasági növekedés és a szegény csökkentése érdekében. A legutóbbi döntés 11 milliárd dollár értékű arany hazaszállításáról is rendelkezik, melyeket jelenleg angol, amerikai, francia, kanadai és svájci bankokban őriznek. Az ország nemzetközi tartalékai - melynek összértéke közel 30 milliárd dollár, s ennek 60 százalékát aranyban tartják - ebben az évben másfél milliárd dollárral csökkentek annak ellenére, hogy ugyanebben az időszakban a kőolaj ára 12 százalékkal nőtt.

Bár a venezuelai gazdaság kezd kilábalni az elmúlt két év recessziójából, mégis a kontinens legmagasabb inflációs rátájával bír, s Cháveznek rengeteg anyagi eszközre van szüksége jövő évi elnökválasztási kampányához. Elemzők szerint a gazdaság egészséges működéséhez nagy mennyiségű nemzetközi tartalékra van szükség, mivel Venezuela kis ország, az ipar diverzifikáltsága alacsony, s nagyban befolyásolja az árucikkek nemzetközi árának ingadozása. Az ellenzéknek az a véleménye, hogy Chávez legújabb lépése nem válik az ország hasznára.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.