Cameron Moszkva felelősségét emlegeti, Kerry Lavrovot sürgeti
David Cameron a The Sunday Times című vasárnapi lapban azt írta: ha valóban az oroszbarát szeparatisták a bűnösök, "tudnunk kell, hogy az mit jelent: (a tragédia) közvetlen eredménye annak, hogy Oroszország destabilizált egy szuverén országot, megsértette területi integritását, orgyilkos milíciákat támogat, képez ki és fegyverez fel".
A brit kormányfő bírálta az Európai Unió többi tagországát, amiért lassan cselekszenek Moszkvával szemben. "Túl sok európai ország túl hosszú ideig vonakodott szembenézni annak jelentőségével, ami Kelet-Ukrajnában zajlik" - fogalmazott.
"Ideje, hogy számítson a hatalmunk, a befolyásunk és az erőforrásaink. Gazdaságaink erősek és egészségesek. Néha mégis úgy viselkedünk, mintha nekünk jobban szükségünk lenne Oroszországra, mint Oroszországnak ránk" - jegyezte meg.
Kerry: hozzáférést kell biztosítani a helyszínhez
John Kerry amerikai külügyminiszter orosz kollégájával folytatott telefonbeszélgetésén hangsúlyozta, hogy teljes hozzáférést kell biztosítani a helyszínhez, ahol a maláj utasszállító roncsai és a holttestek találhatók.
A washingtoni külügyminisztérium arról tájékoztatott helyi idő szerint szombaton, hogy Kerry közölte Szergej Lavrovval: az Egyesült Államokat aggasztják az arról szóló hírek, hogy a holttesteket és a roncsokat elvitték vagy megbolygatták.
Az amerikai diplomácia vezetője szerint Washingtont ugyancsak aggasztja, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) munkatársai, valamint a vizsgálat nemzetközi résztvevői számára nem biztosítottak megfelelő hozzáférést a katasztrófa helyszínéhez.
Kerry egyúttal sürgette Lavrovot, hogy Oroszország tegyen meg mindent, és foganatosítson azonnali és egyértelmű intézkedéseket a kelet-ukrajnai feszültség enyhítésére.
Az amerikai külügyminiszter szerint Oroszországnak fel kell szólítania a szakadárokat, hogy tegyék le a fegyvert, engedjék szabadon valamennyi foglyukat és vegyenek részt egy olyan politikai párbeszédben az ukrán kormánnyal, amely elvezet a békéhez. Követelte, hogy Moszkva vessen véget a fegyverek és a harcosok Kelet-Ukrajnába áramlásának, és azt is, hogy tegye lehetővé az EBESZ számára a határellenőrzésben való közreműködést.
Rutte: Putyinnak ez az utolsó esélye
Vlagyimir Putyin orosz elnöknek ez az utolsó esélye, hogy megmutassa, komolyan segíteni akarja a csütörtöki kelet-ukrajnai repülőgép-szerencsétlenségben elhunyt áldozatok holttesteinek visszaszolgáltatását - mondta a holland miniszterelnök.
"Ez az utolsó esélye arra, hogy megmutassa, tényleg segíteni akar" - jegyezte meg Mark Rutte néhány perccel azután, hogy "rendkívül intenzív" telefonbeszélgetést folytatott az orosz államfővel. A holland kormányfő megjegyezte, hogy Németország, Nagy-Britannia és Ausztrália vezetői szintén osztják a véleményét.
"Sokkoltak azok a képek, amelyek a tragédia helyszínén tapasztalható végtelen tiszteletlenségről árulkodtak" - mondta Rutte, azokra az állításokra utalva, amelyek szerint a szerencsétlenül járt Malaysia Airlines repülőgép utasainak oszladozó holttestei borítják be a katasztrófa környékén lévő búzamezőket, az oroszbarát szakadárok pedig átkutatják az áldozatok személyes holmiját, és egyik helyről a másikra szállítják az élettelen testeket.
David Cameron brit miniszterelnök, valamint holland és ausztrál kollégája megegyeztek abban, hogy Putyinnak aktívan együtt kellene működnie a nemzetközi közösséggel, és fel kellene használnia az oroszbarát ukrán szeparatisták felett gyakorolt befolyását arra, hogy engedélyezzék a baleset helyszínéhez való hozzáférést - közölte a brit miniszterelnöki hivatal egyik szóvivője. Hozzátette: a brit kormányfő, valamint Rutte azon meggyőződésüknek is hangot adtak, hogy az Európai Uniónak felül kellene vizsgálnia Oroszországhoz fűződő viszonyát, mivel minden valószínűség szerint oroszbarát szakadárok lőtték le az utasszállítót.
Philip Hammond brit külügyminiszter azt mondta: az oroszok részéről elégtelen támogatást kapnak és nem látják azt sem, hogy Oroszország hatékonyan használná fel a szeparatisták feletti befolyását a helyszín megnyitására.