Breivik Fehéroroszországban kapott kiképzést?
Resetnyikov, aki az ellenzéki Hazafiak Pártjának vezetője, a Gazeta.ru orosz hírportálnak a rendvédelmi szervekhez közel álló forrásokra hivatkozva azt állította: Breivik háromszor utazott az országba, legutóbbi, idei látogatásakor pedig egy titkos félkatonai táborban kiképzésben részesült.
Resetnyikov azt állította, hogy régebben Breivik részt vett egy olyan kiképzésen, amelyet a fehérorosz titkosszolgálat volt tisztje vezetett. Akkor állítólag hamis útlevéllel érkezett az országba. A fehérorosz KGB aktáiban állítóan Viking fedőnéven szerepel. Resetnyikov olyan híreszteléseket is megemlített, amelyek szerint Breiviknek Fehéroroszországban barátnője is volt.
Breivik 1500 oldalas manifesztumában megemlítette, hogy Fehéroroszországban járt, az 1986-os csernobili atomerőmű-szerencsétlenség következményeit akarta tanulmányozni. A katasztrófáról egyébként azt azt állította, hogy ukrán nacionalisták által elkövetett terrorcselekmény volt.
A fehérorosz határőrség is megerősítette, hogy 2005 márciusában az országban töltött néhány napot. A határőröknek azt mondta, viking sírokat jött megnézni. Ez senkit nem lepett meg, mivel több, turisták által látogatott viking sír található az országban.
A Gazeta.ru szerint nem tudni, Brevik valóban látogatott-e viking sírokat, de a manifesztuma szerint tanulmányozta az ország politikai felépítését, faji összetételét és a csernobili katasztrófa következményeit. A lapnak nyilatkozó Viktor Gyemidov politikai megfigyelő ugyanakkor hajánál fogva előrángatott ötletnek tartotta, hogy a norvég tömeggyilkos felkészítésében részt vett volna a fehérorosz titkosszolgálat.
Szerdán másik börtönbe szállították át a norvégiai tömeggyilkossággal gyanúsított Anders Behring Breiviket. Állítólag a hatóságok azért döntöttek így, mert "elfogadhatatlan, hogy a rab börtöne ablakából szégyenletes tettének helyszínét nézegesse." A 32 éves norvég férfi letartóztatása után olyan börtönbe került, amely nagyon közel van Utoya szigethez, ahol a norvég férfi 68 embert lőtt le.
Breivik új börtöne az Oslo melletti Ila börtön, ahol a második világháború idején a Norvégiát elfoglaló nácik koncentrációs tábort építettek ki. A norvég börtönök általános színvonalához képest ott alacsonyabb a komfortfokozat, Breivik mostani cellájában csak ágy, vécé, egy asztal és egy szék van. A norvég büntetés-végrehajtási viszonyokra utal, hogy a sajtó megemlítette: a bíróság döntése szerint "ezen a héten nem használhat internetet, nem tévézhet, nem kaphat leveleket és látogatókat sem fogadhat".
A titkosszolgálatok rámutattak, elképzelhető, hogy lesznek követői a norvég tömeggyilkosnak. Finnországban elkaptak egy fiatalt bomba-alapanyaggal. A férfi 10 ukg műtrágyát rendelt Lengyelországból.
A gyanúsítottnak állítása szerint azért volt szüksége az ammónium-nitrátra, hogy pirotechnikai elegyet hozzon létre házi tűzijáték elkészítéséhez – a nagy mennyiség pedig a szorgos gyakorláshoz kellett volna neki.
A finn nemzeti nyomozóhatóság szerint ez a nagy mennyiség lett nekik gyanús, a műtrágya ugyanis nem csak a növényeknek tesz jót, hanem magas nitrogéntartalmának (34,4%) köszönhetően kiváló robbanóanyag.
A fiatalt Finnország déli részén fogták el, Lahti városában, miután otthonában eredménytelenül próbálták elérni. Jó néhány dolgot felfoglaltak, amelyekről szintén azt tartják: alkalmasak robbanószerkezet gyártásához.
A rendőrség szerint az esetnek nincs köze a norvég mészárláshoz.