Bosznia: a mostani "migránsáradat" elindulása óta több mint 300 bűncselekményt regisztráltak
Snezana Galic, a boszniai Una-Sana kanton rendőrségi szóvivője szerint a mostani "migránsáradat" elindulása óra több mint 300 bűncselekményről kaptak bejelentést illegális bevándorlókkal kapcsolatban.

Snezana Galic az M1 aktuális csatornának nyilatkozva csütörtökön arról beszélt: először csak egymás között történtek a bűnesetek, de most már "mindinkább a lakosság kárára". Hozzátette: különböző okok miatt nem indítottak eljárást, vagy azért, mert már tovább álltak, vagy nem találták meg az elkövetőt. Van azonban körülbelül 60 komolyabb eset, ahol lépett a rendőrség. Ezek között van emberölés, emberölési kísérlet, nemi erőszak, súlyos testi sértés, lopás, betörés, amelyet mind migránsok követtek el - sorolta. De a sértettek között is vannak migránsok - fűzte hozzá.
Szavai szerint a lakosságnak egyre jobban fogy a türelme, elkeseredettek, hogy senki nem tesz semmit a helyzet megoldásáért. Bihacon emiatt nemrég tüntetések is voltak, egyebek mellett azt kérték, hogy ellenőrizzék a migránsok mozgását. A rendőrség mindent megtesz, hogy kézben tartsa a helyzetet, például igyekszik a migránsokat a befogadóhelyekre irányítani. Egy hétfői válságtanácskozáson ezért azt is felvetették, hogy pontosan meg kell határozni, hány férőhelyes a kladusai és a bihaci központ, hogy ne legyen több migráns a városban, mint ahányan elférnek. A befogadóhelyeken pedig állítsanak fel ellenőrzőpontokat, ahol regisztrálják a mozgásukat, mert a lakosság biztonsága a legfontosabb.
Ismertetése szerint a legtöbb illegális bevándorló Bihacon és Velika Kladusán van. Jelezte: az érkezők pontos számát nem tudják, csak becsléseik vannak, mivel ezek az emberek illegálisan jöttek az országba és illegálisan is hagyják el. Felhívta a figyelmet arra, hogy júliusig mintegy ötezren jöttek, majd a további két hónapban még ötezren. Kiemelte: mivel rosszabbodott a térség biztonságpolitikai helyzete, úgy döntöttek, nem engedélyezik újabb migránsok érkezését. A rendőrség a kezdetektől kérte az állami szervek együttműködését, de sajnos "különösebb segítséget" nem kaptak - tette hozzá.
Erre példaként említette, hogy Kladusán vállalkozók fogtak össze és ajánlottak szállást azoknak a migránsoknak, akik egy hétig blokád alatt tartották a bosnyák-horvát határt. De ez csak ideiglenes szállás, az elképzelés hosszú távon az, hogy Szarajevóban lesz egy nagyobb befogadóközpont - jelezte.