Boris Johnson és Jeremy Hunt maradt versenyben a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért
Boris Johnson volt külügyminiszter és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter maradt versenyben a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási folyamatának csütörtök este tartott ötödik, utolsó frakciószavazási fordulója után.

Ezután a 160 ezer fős tagság kettejük közül választhatja meg postai úton a Konzervatív Párt következő vezetőjét.
A levélszavazás győztese lesz Nagy-Britannia új miniszterelnöke a távozó Theresa May utódjaként.
A megválasztott jelölt a jelenlegi ütemterv alapján a július 22-én kezdődő héten veszi át a pártvezetői tisztséget, és ezután tájékoztathatja kormányalakítási szándékáról II. Erzsébet királynőt.
A csütörtök esti utolsó fordulóban hárman mérkőztek a versenyben maradásért, és ötödszörre is a legesélyesebb jelöltnek tartott Johnson végzett az élen, ezúttal 160 frakciószavazattal.
A vezetőválasztás szervezéséért felelős frakciótestület, az 1922 Bizottság csütörtök esti bejelentése szerint a 313 fős tory frakcióból Jeremy Huntra 77-en, Michael Gove környezetvédelmi miniszterre 75-en voksoltak.
Egy szavazat érvénytelen volt. A versengésben eredetileg tíz jelölt indult. A múlt csütörtöki első frakciószavazási fordulóban hárman estek ki, múlt pénteken egy jelölt visszalépett.
A keddi és a szerdai fordulókban egy-egy újabb jelölt esett ki, így a csütörtök délelőtti szavazási fordulóra négyen maradtak versenyben: Boris Johnson, Jeremy Hunt, Michael Gove és Sajid Javid belügyminiszter.
Szerdán és csütörtökön - az első két fordulóval ellentétben - a Konzervatív Párt szabálykönyve alapján a jelölteknek már nem kellett begyűjteniük egy meghatározott minimális szavazatszámot a bennmaradáshoz, az a jelölt esett ki, aki a legkevesebb voksot kapta.
A frakció a csütörtöki első - vagyis a frakciószavazási sorozat kezdete óta a negyedik - fordulóban Sajid Javidot, a csütörtök esti utolsó, ötödik fordulóban Michael Gove-ot ejtette ki a versengésből.
A három évvel ezelőtti vezetőválasztás előzményeként lemondott David Cameron akkori miniszterelnök, miután a brit EU-tagságról tartott népszavazáson a bennmaradásért kampányolt, a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége viszont a kilépésre voksolt.
Az ő lemondása utáni vezetőválasztás győztese lett Theresa May addigi belügyminiszter. May esetében mindazonáltal nem volt szükség a párttagság megszavaztatására, mivel versenyben maradt utolsó vetélytársa, Andrea Leadsom - aki a mostani versengésben is indult, de már az első fordulóban kiesett - az akkori utolsó frakciószavazási forduló után visszalépett.
Így 2016 júliusában Theresa May lett a Konzervatív Párt vezetője és az új - Margaret Thatcher után a második női - brit miniszterelnök.
May azonban három hete szintén távozott a Konzervatív Párt éléről, mindenekelőtt amiatt,
mert a londoni alsóház az elmúlt hónapokban háromszor is visszautasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást.
Theresa May távozása a kormánypárt éléről miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de az utód megválasztásáig mindkét tisztséget ügyvezető minőségben betölti.
- egyaránt Boris Johnsont, a Konzervatív Párt keményvonalas Brexit-táborának frontemberét tartják a mostani vezetőválasztási verseny favoritjának.
A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov által a vezetőválasztási folyamat kezdetén készített felmérésben a Konzervatív Párt tagságának legnagyobb egyedi csoportja, 39 százaléka Johnsont nevezte meg első számú jelöltjének, vagyis ennyien mondták azt, hogy a volt külügyminisztert bármely más jelöltnél szívesebben látnák a párt vezetői tisztségében és így a miniszterelnöki székben.
A legnagyobb londoni fogadóhálózat, a William Hill csütörtök este, az utolsó frakciószavazás után olyan pénznyeremény-esélyekkel írta ki fogadásra Johnson és Jeremy Hunt párharcának végeredményét, amelyből következtethetően a cég gyakorlatilag biztosra veszi, hogy Johnson lesz a következő brit miniszterelnök.
A hálózat irodáiban Boris Johnson győzelmére jelenleg 1/12 esélykiírással lehet téteket feltenni.
Ennek alapján aki 100 fonttal játszik arra, hogy a párttagság többsége Johnsonra voksol, mindössze 108,33 font bruttó nyereségre számíthat.
Jeremy Hunt győzelmét a William Hill 8/1-es kiírással kínálja játékra,
vagyis aki a jelenlegi külügyminiszter győzelmére fogad 100 fonttal és nyer, 900 font bruttó pénznyereményt vehet fel.
Hunt a csütörtök esti utolsó forduló után közzétett Twitter-bejegyzésében maga is elismerte, hogy ő indul a kisebb eséllyel a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségért. Hozzátette ugyanakkor, hogy "a politikában történnek meglepetések".
A két jelölt kampánya a tagság támogatásának megnyeréséért hivatalosan szombaton kezdődik.