Bin Laden özvegye megszólalt
A 28 éves jemeni Amal Ahmed Abdulfatah - akivel 2000 tavaszán házasodott össze a terrorvezér, és aki megsérült férje megölésekor - "elkezdett beszélni" a pakisztáni nyomozónak, egy biztos helyen, ahol Bin Laden további 15 családtagjával tartják fogva.
A család 2005-2006 táján költözött be az abbotábádi házba, előtte két és fél évig Pakisztán északi részén, Haripur közelében, egy Csak Sah Mohammad nevű faluban éltek. Ez azt jelenti, hogy az al-Kaida vezetője már 2003-ban elhagyta az afganisztáni törzsi területeket, és háborítatlanul élt a szomszédos Pakisztán urbanizált vidékein. Ez pedig a lap szerint megerősíti azt a gyanút, hogy a iszlamista szélsőségesekkel együttműködnek a pakisztáni titkosszolgálatok tagjai.
Bin Ladennel együtt élt két szaúdi felesége is, Um Hamza és Um Khaled, akik a Le Figaro értesülése szerint jól ismerik a terrorszervezetet. Nasser al-Bahri - aki az al-Kaida vezér testőre volt 1997 és 2000 között Kandaharban, amikor még ott volt a terrorszervezet székhelye - a lapnak elmondta: az iszlám tudományokban való jártassága miatt Um Hamza volt Bin Laden kedvence. A nálánál nyolc évvel idősebb, 62 éves asszonnyal - aki egy jómódú mekkai családból származik - Bin Laden rendszeresen konzultált. "Um Hamza egy kicsit valamennyi dzsihádista anyja volt. Elrendezte a házastársi problémákat, segített a nőknek a szülésnél. Õ tanította a Koránt Bin Laden valamennyi fiának" - mondta al-Bahri.
A másik szaúdi feleség, Um Khaled feladata volt az arab nyelv tanítása a gyerekeknek, akiknek oktatása a lap szerint "sok kívánnivalót hagy maga után". Um Khaled és Bin Laden egyetlen közös fiát az amerikai kommandósok megölték. A három feleség között az együttélés nem volt harmonikusnak nevezhető a Le Figaro szerint. Bin Laden 43 éves volt, amikor elvette az akkor 17 éves Amalt. A legidősebb feleség, Um Hamza nem örült az újabb asszony érkezésének, s csak rövid ideig vett részt az esküvőn, amelynek hangulata nyomasztó volt a volt testőr szerint. Bin Laden három legidősebb fia, Szaad, Mohammad és Othman sem volt boldog attól, hogy apjuk a gyermekinél fiatalabb feleséget választott.
Az esküvő előtt néhány hónappal Bin Laden azzal bízta meg testőrét, hogy 5 ezer dollár adományt adjon át Amal családjának Jemenben. Az érdekházasság célja a jövendőbeli törzsével való szövetségkötés volt arra az esetre, ha az al-Kaida-vezér Jemenben kívánna letelepedni. A testőr szerint Bin Laden azt állította: nem tudta előre, hogy ennyire fiatal feleséget kap. "Egy 25-30 éves lányról beszéltek nekem. Most, hogy már itt van, nem hagyjuk elmenni" - ezt válaszolta állítólag Bin Laden a mennyasszony fiatalságát kifogásoló családi kritikákra.
A házaspárnak egy lánya született Kandaharban, közvetlen a 2011. szeptember 11-i terrortámadások előtt. A Safiyah névre hallgató 10 éves kislány valószínűleg végignézte, ahogy a kommandósok végeztek apjával. Tizenhárom bátyját és nővérét őrizetbe vették az akcióban, s jelenleg is Pakisztánban tartják őket fogva.