Bezárták a Liszt Ferenc repülőteret
A repülőteret dél előtt tíz perccel zárták be az irányítótorony elektromos ellátórendszerében keletkezett műszaki hiba – közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója. A reptér pénteken éjfélig biztosan zárva tart, járatokat nem fogad és indít; a nyitás időpontja még változhat, a péntek délutáni tervek szerint várhatóan szombaton délelőtt 10 órakor indulhat újra a forgalom.
Hardy Mihály hozzátette, a műszaki hiba elhárításán dolgoznak, a repülés biztonságának garantálása és az irányítótorony műszereinek megbízhatósága elsődleges, ezért döntöttek a bezárás mellett. Hangsúlyozta: azok az utasok, akiknek délutánra, estére szól a jegyük, semmiképpen ne menjenek ki a reptérre, érdeklődjenek légitársaságuknál, és a repülőtér weboldalán keressék a legfrissebb információkat. A reptéren ragadt - nem tömeges számú - utasok ellátásáról a légitársaságok és a Budapest Airport gondoskodik - tette hozzá.
Az Airportal.hu repülésszakmai oldal információi szerint egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótoronyban, annak következtében sérült meg az elektromos rendszer. Emiatt a rádiókommunikációs, informatikai és az egyéb vezérlő rendszerek működésképtelenné váltak.
Az IHO.hu úgy értesült reptéri forrásoktól, hogy jelenleg a víz kiszivattyúzását végzik, ez után ki kell szárítani a termeket, mivel az elektromos rendszereket csak teljesen száraz, páramentes környezetben lehet újra üzembe állítani. Napközben több, Budapestre tartó járat Bécsben és Pozsonyban szállt le.
Frissítve: 16:33