Berlusconi pártjának alapítója áll az EP élén
A választást sokan már most történelminek tartják, hiszen csak négy forduló után sikerült megszereznie az egyik jelöltnek a szavazatok többségét. A negyedik fordulóban csak a két legtöbb szavazatot szerzett képviselő jutott be.
A képviselők reggel reggel kilenckor kezdték a szavazást, végül este kilenckor, közel 12 órával a kezdés után jelentették be, hogy ki lett az új elnök.
Antonio Tajaninak végül egy másik olasz képviselőt, a szociáldemokrata Gianni Pitellát kellett maga mögé tudnia. Tajaninak a 713 szavazatból 351-et sikerült megszereznie, Pitellának pedig 282-őt, így meglett az öt éve elnöklő Martin Schulz utódja.
Tajani öreg rókának számít a politikában, hiszen ő alapította a Forza Italia, jobboldali-liberális pártot 1994-ben, ennek a pártnak volt a tagja a sok botrányt felhalmozó Berlusconi miniszterelnök. Az első Berlusconi-kormány idején ő volt az olasz miniszterelnökség szóvivője, 2002-ben pedig még Róma polgármesteri címéért is indult, igaz, azon a választáson alul maradt.
1994-óta tevékenykedik az Európai Parlamentben, 2008 óta pedig ő volt az Európai Bizottság alelnöke.
Tajani a választás utáni beszédében azt mondta, hogy elnökként minden képviselőért kiáll majd. Tajani szerint meg kell védenünk a demokráciát, mert enélkül az Unió polgárai nem élhetnek szabadon.
Az új elnöknek minden esetre kemény első éve lesz, hiszen kezdésnek meg kell majd birkóznia a Brexittel. Az olasz politikus már többször felszólalt a nemzeti szuverenitás és a keresztény érdekek védelme mellett, ami pont kapóra jön a magyar kormánynak. 2007-ben még Magyarországon is beszédet mondott, és személyes kapcsolatot ápol Orbán Viktorral is.
Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) EP-képviselője a megválasztott EP-elnök személye kapcsán egy korábbi Facebook-bejegyzésben ezt írta: "a magyar lobbi (Fidesz, MKP, RMDSZ) elérte, hogy Tajani nyilvánosan megígérte, amennyiben elnök lesz, külön felelős felügyeli majd a kabinetjében a kisebbségi kérdést. Ilyen még nem volt."
Az Európai Parlament alelnökké választotta Pelczné Gáll Ildikót
Az Európai Parlament egyik alelnökévé választották Pelczné Gáll Ildikó fideszes képviselőt a testület strasbourgi plenáris ülésén csütörtök délelőtt.
Az alelnökválasztáson 680 képviselő adta le szavazatát, amelyek közül 62 volt érvénytelen. Egy-egy alelnök megválasztásához az érvényes voksok több mint felére, azaz legalább 310 szavazatra volt szükség.
Antonio Tajani frissen megválasztott EP-elnök közlése szerint Pelczné Gáll Ildikót pontosan 310 képviselő támogatta, és választotta meg ezzel az uniós parlament egyik alelnökévé.
A képviselők tizennégy alelnököt választanak, a szavazás első körében Pelczné mellett kilenc másik jelöltnek sikerült megszereznie a szükséges többséget.

