2016. december 21., 18:14

Berlini merénylet - Nemzetközi körözést adtak ki az új gyanúsított ellen

BERLIN. Új gyanúsítottja van a hétfő esti berlini kamionos merényletnek, az illető ellen a schengeni övezet egészére vonatkozó nem nyilvános körözést adtak ki kedden éjfélkor - jelentette be szerdán a német szövetségi belügyminiszter. Később nyilvános körözést is kiadtak, valamint százezer eurós nyomravezetői díjat tűztek ki a gyanúsítottra.
201612211611390.bild.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Thomas de Maiziere Berlinben a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottságának rendkívüli ülése után tett nyilatkozatában kiemelte: gyanúsítottról, és nem feltétlenül elkövetőről van szó.

Mint mondta, sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarja a gyanúsított kilétéről és idegenrendészeti státusáról megjelent híreket. Mindenről időben tájékoztatnak majd, de egyelőre "az a fontos, hogy megtaláljuk" az illetőt, és "az eredmény számít, nem pedig a spekulációk gyorsasága" - húzta alá.

Egybehangzó sajtójelentések szerint egy tunéziai származású elutasított menedékkérőről van szó, akit azért gyanúsítanak a merénylet elkövetésével, mert a kamion vezetőfülkéjéből előkerült az úgynevezett befogadott menedékjogi státusát igazoló papírja. A biztonsági körökre hivatkozó jelentések szerint a huszonéves férfi legalább négy személyazonosságot használ, és egy észak-rajna-vesztfáliai központú szalafista - radikális iszlamista - hálózat tagjai között tartják számon.

A sajtóban Anis B. néven azonosított férfitől nem csupán a befogadott igazolvány került elő, hanem egy tárca is, amelyben az irat volt. Ezt a belügyi bizottság ülése után mondta újságíróknak a Bundestag szociáldemokrata frakciójának vezető belügyi szakpolitikusa, Burkhard Lischka. Õ is hangsúlyozta, hogy továbbra is bizonytalan, ki követte el a merényletet. Hozzátette, hogy a gyanúsított már az év elején a biztonsági szervek látókörébe került.

Közben Ralf Jäger észak-rajna-vesztfáliai belügyminiszter rendkívüli düsseldorfi tájékoztatóján a gyanúsított nevének említése nélkül elmondta, hogy az illetőt több német biztonsági szerv közveszélyes, radikális iszlamistaként tartotta számon. A tartományi és szövetségi hatóságok közös terrorelhárító központja (GTAZ) is foglalkozott ügyével, legutóbb novemberben, és az észak-rajna-vesztfáliai bűnügyi rendőrség kezdeményezésére a szövetségi legfőbb ügyészség súlyos, állam elleni bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt eljárást indított ellene.

Ralf Jäger a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt részleteket az aktuális rendőrségi intézkedésekről, amelyek sajtóértesülések szerint a tartományát is érintik. Annak a kérdésnek a megválaszolását is elhárította, hogy megfigyelés alatt tartották-e a tunéziai férfit, és ha igen, akkor miként fordulhatott elő, hogy szem elől tévesztik.

A tartományi belügyminiszter elmondta: a gyanúsított 2015 júliusában érkezett Németországba menedékkérőként. Észak-Rajna-Vesztfáliában helyezték el. Több személyazonosságot használt és igen mobilis volt, felbukkant Baden-Württembergben is, és az idén február óta főleg Berlinben tartózkodott.

Menedékjogi kérelmét az idén júniusban elutasították, és azért nem tudták hazatoloncolni, mert nem voltak papírjai, a tunéziai hatóságok pedig sokáig vitatták, hogy az észak-afrikai ország állampolgára, és nem akarták pótolni az iratokat.

Új útlevele már csak a berlini merénylet után, éppen szerdán érkezett meg a német hatóságokhoz - mondta Ralf Jäger. "Ezt a fejleményt nem szeretném minősíteni" - jegyezte meg.

KKM: továbbra sincs hír magyar áldozatról

A hivatalos tájékoztatás alapján nincs magyar állampolgár a berlini terrortámadás eddig azonosított áldozatai között, és a nem hivatalos információk alapján sem lehet tudni magyar áldozatról - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerdán Budapesten.

Menczer Tamás kiemelte: a hivatalos információk alapján a 12 halálos áldozat közül hatot azonosítottak, valamennyien németek. A német fél közlése szerint ha külföldi áldozatot vagy sérültet azonosítanak, azonnal értesítik az illetékes nagykövetséget, és a berlini magyar nagykövetség ilyen értesítést nem kapott - mondta.   

A sajtófőnök hangsúlyozta ugyanakkor: vannak másfajta, "szóbeli, nem hivatalos" információik is, ezek arról szólnak, hogy valóban nem azonosítottak eddig minden áldozatot, de az azonosított áldozatok száma több mint hat, és nincs köztük magyar állampolgár. Továbbá "arra utaló jelet sem találtak, hogy a még nem azonosított áldozatok között lenne magyar állampolgár" - mondta.

Százezer eurós nyomravezetői díjat tűztek ki a gyanúsítottra

Nyilvános körözést adott ki szerdán a német szövetségi legfőbb ügyészség a hétfő esti berlini kamionos merénylet gyanúsítottjára, és százezer euróig terjedő nyomravezetői díjat ajánlott fel az elfogását elősegítő információkért.

A merénylet elkövetésével a tunéziai születésű, 24 éves Anis Amrit gyanúsítják, aki a körözés szerint 178 centiméter magas, nagyjából 75 kilogramm súlyú, a haja fekete, a szembe barna.

"Vigyázat: erőszakot alkalmazhat, és fegyver lehet nála!" - áll a felhívásban, amely szerint egy ingyenesen hívható telefonszámon és e-mailen is várják az értesüléseket.

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi piacon egy kamion belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, csaknem félszázan megsérültek, többen súlyosan. A halálos áldozatokról egyelőre annyit tudni, hogy hatan német állampolgárok. A sebesültek közül tizenketten továbbra is súlyos állapotban vannak.

201612211611390.bild.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás