2016. december 22., 19:36

Berlini merénylet - Hónapok óta tervezhették a támadást

BERLIN. Újra megnyitották csütörtökön Berlinben azt a karácsonyi vásárt, amely ellen hétfőn terrortámadást hajtottak végre. A német fővárosban elkövetett merénylet gyanúsítottját továbbra sem találják, és a szövetségi legfőbb ügyészség cáfolta azt a sajtójelentést, miszerint az üggyel összefüggésben vettek őrizetbe négy embert. Közben lapjelentések arról szólnak, hogy hónapok óta tervezhették a támadást, a gyanúsított öngyilkos merénylőnek is ajánlkozott.
201612221358370.00000000000000001a_merenylo_B.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

A legfőbb ügyészség egyik szóvivője a Reuters hírügynökségnek adott, német hírportálokon is ismertetett nyilatkozatában tévesnek nevezte a Bild című lap beszámolóját, miszerint az észak-rajna-vesztfáliai Dortmunban reggel négy olyan személyt vettek őrizetbe, akik kapcsolatban álltak a merénylet elkövetésével gyanúsított Anis Amrival. Azt azonban nem cáfolta, hogy egy terrorellenes intézkedés részeként valóban elfogtak négy embert.

A Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság szerint nemcsak Dortmunban tartottak házkutatásokat, hanem a térségben fekvő Emmerichben is egy menekültszálláson, ahol a Németországba menedékkérőként érkezett gyanúsított egy ideig lakott. Több forrás szerint Berlinben is tartottak razziákat, négy helyszínen, de nem fogtak el senkit.

Közben a berlini Breitscheid téren délelőtt újra megnyitották a karácsonyi vásárt, amelyen egy kamion hétfő este a tömegbe hajtott. A vásár védelmét beton terelőelemekkel erősítették meg. Az áldozatok iránti tiszteletből díszkivilágítás és hangos zene nem lesz a vásáron. A téren álló Vilmos császár-emléktemplomban nyitás előtt az árusok szervezésében imédságot tartottak. Délig a piaci pavilonok nagyjából fele nyitott ki.

Hónapok óta tervezhették a támadást, a gyanúsított öngyilkos merénylőnek is ajánlkozott

Csütörtöki német lapjelentések szerint hónapok óta tervezhették radikális iszlamista körök a hétfő este végrehajtott támadást, amelynek feltételezett elkövetője öngyilkos merénylőnek is ajánlkozott.

A Der Spiegel című hírmagazin értesülése szerint gyűlöletre uszító németországi muszlim hitszónokok telefonjainak lehallgatása során a közveszélyes iszlamistaként számon tartott Anis Amriról kiderült, hogy hajlandó öngyilkos merényletet elkövetni. Azonban a rögzített beszélgetéseken nem tett eléggé egyértelmű kijelentéseket ahhoz, hogy őrizetbe vegyék.

A nemzetközi körözés alatt álló tunéziai férfit nemcsak azért gyanúsítják a hétfő esti merénylet elkövetésével, mert megtalálták tárcáját és befogadott menedékjogi státusát igazoló iratát a kamionban, amely a Breutscheid téri karácsonyi piacon a tömegbe hajtott, hanem - a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportjának értesülése szerint - azért is, mert rögzítették ujjlenyomatát a kamion ajtaján.

Anis Amri az eddigi adatok szerint kapcsolatban állt észak-rajna-vesztfáliai szalafistákkal - radikális iszlamistákkal -, akikhez az áprilisban Essenben egy szikh templom ellen elkövetett robbantásos merénylet vádlottjait is sorolják. A Kölner Stadanzeiger című lap csütörtökön megszólaltatta az egyik vádlott védőjét, aki védence beszámolóját idézve elmondta, hogy tavasszal Ruhr-vidéki szalafisták körében lehetett hallani olyan tervekről, amelyek szerint teherautóval akarnak merényletet elkövetni Berlinben.

Anis Amri tavaly nyáron érkezett menedékkérőként Németországba. Észak-Rajna-Vesztfáliában helyezték el, de az idén februártól főleg Berlinben tartózkodott. A Die Welt című lap értesülése szerint a hatóságok márciustól megfigyelés alatt tartották, de mindössze annyi derült ki róla, hogy kisstílű drogdílerként tevékenykedik a német főváros egyik legfőbb kábítószer-árusító központjaként számon tartott parkban, a kreuzbergi Görltizi parkban. Azt a gyanút nem sikerült alátámasztani, hogy súlyos, állam elleni bűncselekményre készül, így megfigyelését szeptemberben leállították.

A gyanúsított - akinek kézre kerítésére 100 ezer eurós nyomravezetői díjat tűztek ki - októberben eltűnt a hatóságok elől, és ugyan a tartományi és szövetségi hatóságok közös terrorelhárító központja (GTAZ) még novemberben is foglalkozott vele az Iszlám Állam terrorszervezethez fűződő kapcsolatokra utaló jelek miatt, nem tudták megállapítani, hogy hol tartózkodik.

A hétfői merényletben tizenketten meghaltak, csaknem ötvenen megsebesültek. A halálos áldozatokról egyelőre annyit tudni, hogy hatan német állampolgárok, és van köztük egy izraeli is.

Egy olasz nő a berlini terrortámadás nyolcadik áldozata

Egy olasz nőt azonosítottak a berlini karácsonyi vásáron elkövetett terrorista merénylet nyolcadik áldozataként - erősítette meg csütörtökön az olasz kormány.

"Olaszország emlékezik Fabrizia Di Lorenzóra,a terroristák által meggyilkolt példamutató állampolgárára. Országunk mélyen megrendülve osztozik a család fájdalmában" - írta Twitter-bejegyzésében Paolo Gentiloni miniszterelnök. Angelino Alfano külügyminiszter közölte, hogy a német hatóságok befejezték a 31 éves olasz nő azonosítását.   

Ugyancsak csütörtökön vált ismertté, hogy a merénylet következtében egy izraeli nő is meghalt. Férje, aki szintén izraeli állampolgár, súlyosan megsérült a merényletben. A tizenkét halálos áldozat között van a kamion lengyel sofőrje, rajta kívül hat német állampolgárt is azonosítottak, három áldozat kiléte még nem ismert.

A gyanúsított ujjlenyomatát megtalálták a kamionon, elfogató parancsot adtak ki 

Rögzítették a gyanúsított ujjlenyomatát annak a kamionnak a vezetőfülkéjében, amellyel belehajtottak a tömegbe hétfő este egy berlini karácsonyi vásáron - jelentette be csütörtökön a német szövetségi belügyminiszter.   

Az ujjlenyomaton kívül más jelek is arra utalnak, hogy valóban a tunéziai származású gyanúsított, Anis Amri az elkövető - emelte ki Thomas de Maiziere a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) berlini központjában Angela Merkel kancellárral és Heiko Maas igazságügyi miniszterrel tett látogatása után.   

Angela Merkel terrorista merényletnek nevezte a 12 halálos áldozatot és csaknem félszáz sebesültet követelő tömeges gázolást. Hangsúlyozta, hogy igen büszke, amiért nagyon sokan higgadtan reagáltak a "megpróbáltatásra". Heiko Maas kiemelte, hogy most a legfontosabb a gyanúsított elfogása, és az ügy tanulságaival csak ezután kell foglalkozni.

A nyomozás eddigi adatai szerint a hétfői berlini merénylet tunéziai származású gyanúsítottja, Anis Amri vezette azt a kamion, amellyel a tömegbe hajtottak egy karácsonyi vásárban, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene - jelentette be csütörtökön a német szövetségi legfőbb ügyészség szóvivője.

Továbbra is súlyos 12 sebesült állapota, félszáznál is több ember szorult kórházi ápolásra

Az eddigi hivatalos adatok 45 sebesültről szóltak, a berlini kórházak és klinikák adatainak új összesítése szerint azonban 56 embert kellett ellátni.

Harminc sebesültet időközben hazaengedtek, tizennégy embert könnyebb vagy közepes fokú sérülésekkel ápolnak, további tizenkét sebesült súlyos állapotban van.

A sebesültek között van olyan is, aki nem közvetlenül a merényletben, hanem a támadás után, segítségnyújtás közben szenvedett sérüléseket. A halálos áldozatok száma nem változott, a hétfő este egy berlini karácsonyi vásárban elkövetett kamionos támadásban 12 ember vesztette életét.

201612221358370.00000000000000001a_merenylo_B.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás