2016. december 7., 15:24

Berényi: Nagyszombat megye költségvetése kedvező

NAGYSZOMBAT. Kedvező a Nagyszombati Megyei Önkormányzat költségvetése a 2017-es évre: kiegyensúlyozott, a tervek szerint mintegy 155 millió eurós bevételhez igazodik a kiadási oldal is, ugyanakkora összeggel – tájékoztatott az MKP frakciójának nevében Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke.
201612071458580.A_Kiralyrev_es_Nadszeg_kozti_ut_felujitasa.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A lakosság számára a megyei tevékenységből legláthatóbbak az útfelújítások. A Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban a megyei költségvetésből 2017-ben mintegy 3,455 millió euró jut e célra. A legnagyobb beruházásnak ezen a területen a bősi körforgalom megépítése, valamint Dunaszerdahely területén – Nagyudvarnok és Nyékvárkony irányában – található körforgalom egy sávval való kibővítése lesz – fejtette ki portálunkhoz eljuttatott közleményében Berényi József hozzátéve: ezen túl több útszakasz is megújul a két járás területén.

Mint rámutatott, a következő terület, ahol több beruházás is megvalósul, a megyéhez tartozó oktatási intézmények rekonstrukciója. A két járásban 1,27 millió euró értékben valósulnak meg felújítások. Legnagyobb beruházás ezen a területen a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Gimnázium számára egy új, 60 férőhelyes kollégium felépítése lesz, de folytatódnak a megyei iskolák tornatermeinek, konyháinak, fűtésrendszereinek felújításai is.

A két járás területén jelentős számú megyei fenntartású szociális intézmény működik. Ezek rekonstrukciójára a költségvetésből 380 000 euró kerül a két járásba. Szinte mindegyik szociális intézményben várhatók fejújítási munkálatok a 2017-es évben is – magyarázta Nagyszombat megye alelnöke.

A kulturális intézmények további modernizációja területén a legnagyobb beruházás a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumot érinti, 125 000 eurós értékben. A tervek szerint megújulna a Somorjai Városi Honismereti Ház is 50 000 euróból. A két járás intézményeiben 326 000 euró értékben valósulnak meg felújítások.

Mint Berényi József rámutatott, a megyei kiadásból jelentős összeg, 13 millió euró jut a buszjáratok fenntartására. Annak ellenére, hogy minden évben mintegy 5 %-kal csökken az utasok száma, a megyei támogatásnak köszönhetően jövőre a tervek szerint nem csökkennek a buszjáratok.

Jelentős támogatást kap a megyei útkarbantartó vállalat is. Csaknem 11 millió euróból önállóan is végezhetnek kisebb útfelújításokat. Idén így újult meg például a feketenyéki, dunatőkési és a bősi híd.

A legnagyobb nem beruházási jellegű tétel az oktatási, szociális és kulturális területen dolgozók bérét, illetve ezen intézményeknek napi működését fedezi 72 millió euró értékben. Ami a tavalyi évhez képest (69,1 millió euró) enyhe növekedést jelent.

Nagyszombat megye alelnöke végül említésre méltónak nevezte azt is, hogy az úgynevezett kispályázatok költségvetését a duplájára emelték, így a jövő évben 300 000 eurónyi támogatást kaphatnak a pályázók a kultúra, ifjúság, szociálisan rászorulók és a sport területén.

„Bízom benne, hogy a 2017-es Nagyszombat megyei költségvetés pozitívan befolyásolja majd a Galántai és Dunaszerdahelyi járások lakóinak életét” – hangsúlyozta az MKP frakciójának nevében Berényi József.

201612071458580.A_Kiralyrev_es_Nadszeg_kozti_ut_felujitasa.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás