2017. október 17., 14:28

Benyújtotta lemondását az osztrák kormány

BÉCS. Az osztrák kormány kedd délelőtt benyújtotta lemondását Alexander Van der Bellen államfőnek, aki a hagyományoknak megfelelően felkérte Christian Kern kancellár kabinetjét arra, hogy ügyvezetőként lássa el feladatát az új kormány megalakulásáig.
201710171434270.nationalrat-.jpg

Az elnök újra hangsúlyozta az átfogó, minden pártot felölelő párbeszéd szükségességét a koalíciós tárgyalások során. Van der Bellen pénteken valószínűleg a választásokon a legtöbb voksot szerző, konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökét, a 31 éves Sebastian Kurzot bízza meg kormányalakítással.   

Az elnök azt ígérte, hogy alaposan megvizsgálja a leendő kormány politikai céljait és személyi javaslatait. Van der Bellen szerint az európai alapértékeknek kell iránytűként szolgálniuk a jövőre nézve. A politikus leszögezte: ügyelni fog rá, hogy a kormányalakítás során Ausztria és népe érdeke elsőbbséget élvezzen a pártok taktikázásával szemben.   

A Szabadságpárt követeli a belügyminiszteri posztot

Eközben Heinz-Christian Strache egy bécsi elnökségi ülés előtt az Osztrák Szabadságpártnak (FPÖ) követelte a belügyminiszteri posztot. Strache ezt azzal indokolta, hogy az FPÖ az egyetlen párt, amely kiemelt figyelmet fordít a biztonsági kérdésekre.

"Az a célunk, hogy a leendő kormányban keresztülvigyük politikai céljainkat" - tette hozzá a bécsi politikus. Strache elmondta, hogy a kívánt eredmény híján pártja kész ellenzékből folytatni a politizálást, de minden áron hű marad elveihez.   

Kurz pénteken kap megbízást

Sebastian Kurz pénteken várhatóan kormányalakítási megbízást kap - jelentette az osztrák sajtó.

Van der Bellen államfő már a választás napján egyértelművé tette, hogy addig hivatalosan senkinek nem ad kormányalakítási megbízást, amíg a végleges végeredményt be nem jelentik. Ez csütörtökre várható. Az elnök azt is jelezte, hogy a megbízást ezt követően a győztes párt elnökének fogja adni. Erre a friss sajtóértesülések szerint már pénteken sor kerülhet, bár előbb Alexander van der Bellen még konzultál a parlamentbe jutott valamennyi párt vezetőjével.   

A vasárnapi választásról még csak becsült végeredmény áll rendelkezésre, mert a levélben beérkezett szavazatok összeszámlálása még tart. A voksok túlnyomó többségét mindazonáltal már megszámolták, és már nincs esélye annak, hogy a pártoknak a becsült végeredmény alapján megállapított sorrendjében változás következik be. A több mint ötmillió levélben elküldött voksból már csak néhány tízezer maradt csütörtökre.   

Legfrissebb adatok szerint a vasárnapi választásokon az ÖVP a szavazatok 31,6 százalékát, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) a 26,9 százalékát, az FPÖ pedig a 26 százalékát szerezte meg.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.