2013. április 15., 08:55

Bennfentesek előre tudtak a ciprusi betétek megadóztatásáról?

NICOSIA. A ciprusi bankok zárolása előtti hetekben nagy összegeket külföldre átutaló személyek és cégek eddig titokban tartott listáját tette közzé vasárnap egy görög napilap.

Az Ethnosz című újság által közölt lajstromban a személyek vezetékneveit feketével áthúzva olvashatatlanná tették.

A ciprusi parlament már egy hete vizsgálja ezt a listát, amelyen mintegy 6 ezer személy és cég neve szerepel. Vizsgálódik a ciprusi ügyészség is, olyan értesüléseknek utánajárva, amelyek szerint bennfentesek számos céget előre értesítettek a bankbetétek tervezett rendkívüli megadóztatásáról az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 10 milliárd eurós mentőprogramjának feltételeként. A ciprusi bankokból külföldre történt átutalások összege a kérdéses hetekben állítólag összesen mintegy 700 millió eurót tett ki.

Elemzők szerint igencsak nehéz lesz kideríteni, hogy kitől származhattak a feltételezett bennfentes értesülések. Bármelyik betétes állíthatja, hogy a tervezett kényszerilletékre az európai döntéshozók különféle kijelentéseiből is következtethetett - jegyezte meg az egyik legnagyobb nicosiai ügyvédi iroda munkatársa a dpa hírügynökségnek.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.