2019. február 19., 17:53

Bekérették Svédország varsói nagykövetét a lengyel külügyminisztériumba

Bekérették kedden a lengyel külügyminisztériumba Svédország nagykövetét, amiért Stockholm elutasította az európai elfogató parancs alapján körözött, emberiesség elleni bűntettek elkövetésével vádolt Stefan Michnik volt lengyel sztálinista vérbíró kiadatását.

michnik-egykor-es-ma.jpg
Fotó: TVP Info

"Felháborodásunkat jeleztem a nagykövet úrnak" - számolt be sajtóértekezletén Szymon Szynkowski vel Sek lengyel külügyminiszter-helyettes arról a megbeszélésről, amelyet a svéd nagykövettel Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő személyes megbízásából folytatott. Reményét fejezte ki, hogy Svédország mégis kiadja Michniket.

A lengyel diplomata a bírót "az egyik legjellegzetesebb személynek" jellemezte azok közül, akik a "bűnöző kommunista rezsimet" szolgálták.

Lengyelország tavaly ősszel adott ki elfogatóparancsot a 89 éves Michnik ellen, Svédország ezt február elején utasította el azzal érvelve, hogy a gyanúsított svéd állampolgár, és a neki tulajdonított tettek elévültek.

A lengyel külügyminiszter-helyettes aláhúzta, hogy Lengyelország Michniket "az emberiesség elleni bűncselekmények kategóriájába tartozó kommunista bűntettek" elkövetőjének tartja, ezek pedig a nemzetközi jog értelmében nem évülnek el. Svédország is köteles betartani ezt a jogot - hangsúlyozta Szynkowski vel Sek. Az emberi jogok betartása szempontjából az ügy Varsó és feltehetőleg Stockholm számára is alapvető fontosságú - hangsúlyozta.

Aláhúzta: Michnik a kommunista hatalom által politikai ellenfeleknek tartott személyek megsemmisítésére törekedett.

A lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének (IPN) ügyészi tagozata harminc, emberiesség elleni bűntett elkövetésével gyanúsítja Michniket. Ezeket 1952-1953-ban követte el, amikor a varsói katonai kerületi törvényszék bírájaként halálos és börtönbüntetést előíró ítéleteket hozott a második háború idején és az ezt követő években a német és a szovjet megszállás ellen harcoló lengyel katonák ellen.

A gyanúsítottra akár életfogytiglani büntetés is kiszabható. A volt bíró egyébként Adam Michniknek, a Gazeta Wyborcza lengyel balliberális napilap főszerkesztőjének féltestvére.

A svéd bíróság már 2010 novemberében elutasította a varsói katonai kerületi bíróság korábbi, kisebb súlyú bűncselekmények miatt Michnik ellen kiadott európai elfogató parancsát. Uppsala város kerületi bírósága akkor a svéd jog értelmében elévültnek találta a gyanú szerint elkövetett tetteket.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.