Befejeződtek a Komáromi Gazdász Napok
Méri Tamás, a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának HÖK-elnöke már az I. Gazdász Nap bölcsőjénél is bábáskodott. Akkor csak egynapos találkozó zajlott, amely akkor még a Gazdász Napok elnevezést viselte. A program is szegényesebb volt, csupán két szakmai előadást és sportversenyeket ölelt fel. A cél miként jelenleg, a szakmaiság illetve a hallgatóság tájékozottságának növelése és a karon belüli közösségépítés volt.
"Más HÖK-rendezvények (így a tavaszi Komáromi Egyetemi Napok-KEN és a Tanárképző Karon zajló Kari Napok) esetében korábban az volt tapasztalható, hogy azok az évek során, az újabb és újabb ötletek megvalósítása miatt egyre hosszabbakká és tartalmasabbakká válnak. Nos, ugyanez történt a „Gazdász Napok“ esetében is“ – mondta Méri.
A kari HÖK-elnök szerint ez a rendezvénysorozat az egyetemi hagyományok erősödését is szolgálja, Vannak olyan programpontok, amelyek egyik évben sem maradhatnak ki a műsorfüzérből.
„Ilyenek például a közgazdasági és közismereti témákban tartott előadások meg a kihagyhatatlan sportnap. Néhány eddigi előadónk nevét is megemlíteném. Az első rendezvényünkön dr. Bakacsi Gyula, a budapesti Corvinus Egyetem volt rektor-helyettese tartott előadást az együttműködés lehetőségeiről. Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártja (MKP) jelenlegi gazdasági és régiófejlesztési alelnöke előadóként pedig már kétszer látogatott el közénk“ – nyilatkozta Méri Tamás. Hozzáfűzte: idén a legtöbb előadás közismereti témákban valósult meg.
„Hétfőn Hamza Gábor, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Jogi Kara Római Jogi Tanszékének vezetője, nemzetközileg elismert kutató beszélt arról, hogy a római jog mennyire összeköti a világ különböző országait, hiszen sok hasonlóság van azok jogi berendezkedésében. További jeles előadónk Székely Gábor magyarországi vállalati szakértő - menedzser volt, aki arról szólt, hogy miként találjuk meg álmaink állását, és ilyen jellegű gyakorlati tanácsokkal is ellátta az egyetemistákat. Például bemutatta, hogy az állásinterjúk miként festenek a munkáltató szemszögéből nézve. Hangsúlyozta: már az állás megpályázása előtt érdemes megbízható információkat szerezni arról a cégről, ahová jelentkezünk. Majd a jelenlevőktől megkérdezte, hogy a jövőben hányan szeretnének értékesítési munkakörben dolgozni. Miután nagyon kevesen jelentkeztek, elmagyarázta, hogy tulajdonképpen az állásinterjú is értékesítésnek számít, ahol a jelöltnek saját magát kell eladnia. E téren tehát még van hová fejlődnünk“ – ecsetelte Méri.
Mint kiderült, nem sikerült teljes egészében megvalósítani a tervezett programot.
„Hétfőre tanár-diák-estet terveztünk, ahol Tóth János rektor úrral, karunk docensével beszélgethettünk volna el a munkásságáról, szakmai tapasztalatairól. Sajnos, az influenzaszerű megbetegedése meghiúsította ezt a tervünket! Abban azonban megegyeztünk, hogy majd egy későbbi időpontban mindenképpen megtartjuk ezt a találkozót“ – egészítette ki a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának HÖK-elnöke az elmondottakat.
Kedden karriertervezési szeminárium zajlott az egyetem Tiszti Pavilon épületében található Karrier-tanácsadó Központjában (KATA). Az efféle tréningek Méri Tamás szerint azért fontosak, mert fejlesztik az azon résztvevők különféle képességeit és az önismerethez, a helyes szakmai út kiválasztásához is hozzájárulnak. Idén a pozsonyi Tandem közhasznú egyesület trénerei foglalkoztak az egyetemistákkal.
A programban logikacsiszoló sakkbajnokság is helyet kapott. Ezt az egyetemi Danubius kollégium nagytermében tartották. A hagyományokhoz híven megrendezték a Játékok Éjszakáját is.
„A keddi éjszaka a közösségépítésről szólt, ahol a fiatalok hagyományos táblás és egyéb játékok játszása közben ismerkedtek, barátkoztak egymással. Sajnos, az tapasztalható, hogy mindennapjainkból már-már kiszorulnak a játék során szerezhető élmények, ezért hiánypótlásnak is nevezném ezt a rendezvényünket“ – mondta el a főszervező.
A szerdai sportnap során teremfoci-, asztalitenisz- és röplabda-bajnokság zajlott az egyetemi Konferenciaközpont melletti tornateremben, ahová a másik két kar hallgatói is belépést nyertek. „Bár elsősorban a saját kari közösségünket építjük, elszigetelődni sem akarunk, ezért a csapatokból a Tanárképző és a Református Teológiai Kar hallgatóit sem zártuk ki“ – szögezte le a kari HÖK-elnök.
A háromnapos rendezvény szerda estétől ma hajnalig tartó közösségépítő zenés esttel zárult a Danubius kollégium nagytermében.
„Az egyetemisták minden évben nagyon várják a Komáromi Gazdász Napokat, ahol alkalom nyílik a szakmai fejlődésre és új barátságok szövődésére. Jövőre mindenképp folytatás következik, de a jubileumi „Napok“ szervezéséből már az utódom veheti ki a részét – közölte portálunkkal Méri Tamás. A kari HÖK-elnök megbízatása februárban lejár, és mivel államvizsgára készül, nem pályázza meg ismét a tisztséget. "Ideje, hogy átadjam a stafétabotot egy fiatalabb hallgatónak, aki majd az V. Komáromi Gazdász Napok irányvonalát is meghatározza“ – szögezte le.