Bánatában halt meg egy kismama Angliában
LONDON. Öt órával gyermeke halála után szívrohamot kapott, és meghalt egy kismama Angliában.
Lindsay Clift és párja két éve házasodtak össze, és nagyon szerettek volna egy közös babát. Úsztak a boldogságban, amikor Lindsay áldott állapotba került. A csöppségnek Katy May lett volna a neve. A pici azonban még a kiírt időpont után 12 nappal se jött a világra, ezért megindították a szülést. Az orvos a világra segítette a babát, de már nem vert a szíve, halva született.
Az anya teljesen össze volt törve. A karjába vette a csecsemőt, és elbúcsúzott tőle, majd pár órával később rosszul lett. Elkékült, és levegőért kapkodott – hirtelen szívroham érte, amely végzetesnek bizonyult. A kórházban több mint egy órán át próbálták újraéleszteni, de semmire nem reagált – írja a Mirror brit napilapra hivatkozva a blikk.hu.
Darren, a férj szerint a „megtört szív szindróma" végzett a feleségével. Ez akkor szokott szívrohamot, illetve szívmegállást okozni, ha egy amúgy egészséges embert nagy bánat, illetve trauma ér.
„A feleségemnek mindene volt ez a baba. Miután a lányunk meghalt, Lindsay vele akart menni" – fogalmazott Darren.

Forrás
blikk.hu