2016. január 15., 15:21

Azonosították a terroristát, aki Saint-Denis-ben felrobbantotta magát

PÁRIZS. Azonosították a terroristát, aki a novemberi párizsi merényletek nyomán Saint-Denis-ben elindított rendőrségi akció során felrobbantotta magát. A hatóságok tájékoztatása szerint a marokkói származású belga állampolgár részt vett a kávézók elleni, több tucatnyi ember halálát okozó támadásokban.
201601151527400.51.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Belga sajtójelentések szerint a szakemberek DNS-minták alapján azonosították a 25 éves Chakib Akrouh holttestét. A fiatal férfi a francia rendőrség november 18-i rajtaütése során robbantotta fel magát Párizs északi elővárosában, öt nappal az összehangolt terrorcselekmények után.

Chakib Akrouh DNS-ét megtalálták azon a Kalasnyikov gépkarabélyon is, amelyre a merénylők által a támadások éjszakáján használt autóban akadtak rá. Péntek reggel a belga rendőrség házkutatást tartott Chakib Akrouh szüleinek lakásában Brüsszel Molenbeek nevű negyedében.

A belga szövetségi ügyészség tájékoztatása szerint Akrouh 2013-ban Szíriába utazott, ahol iszlamista terrorszervezetekkel került kapcsolatba. A fiatalembert távollétében tavaly július végén ötéves börtönbüntetésre ítélte egy brüsszeli bíróság.

A Saint-Denis sétálóutcájában végrehajtott akció célpontja a párizsi merényletek feltételezett fő szervezője, a Marokkóban született, de belga állampolgárságú Abdelhamid Abaaoud volt, aki az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet egyik legfőbb szíriai "hóhérának" és európai toborzójának számított. A rajtaütés során ő is életét vesztette.

A francia fővárosban tavaly november 13-án hét helyszínen elkövetett merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt.

Közben három hónappal a merényletek után újranyitott egy újabb bár, a Le Carillon, amelynek teraszán kilenc embert öltek meg a dzsihadisták.

Szerda este pezsgővel fogadták a tulajdonosok az első vendégeket a francia főváros X. kerületében, a République (Köztársaság) tértől gyalog néhány percre az Alibert és a Bichat utca sarkán található bárban.   

"Üdvözlünk mindenkit. A Le Carillon megnyitja kapuit. Nincs sok mondandónk. Folytatjuk az életet" - mondta az egyik pincér, mielőtt pezsgőpukkanásoktól lett hangos a bár.   

A Le Carillon a harmadik kávézó, amely a merényletek óta újranyitotta kapuit. A vele szemben található Le Petit Cambodge nevű étterem, amelynek teraszán hatan vesztették életüket, egyelőre még zárva tart, de a tulajdonosok korábban jelezték, hogy januárban ők is szeretnének megnyitni.   

A sarokkávézó ablakait, amelyek még néhány napja is lövésnyomokkal voltak tele, kicserélték, a terasz számára felszabadították a járdát, ahonnan eltakarították a felgyülemlett virágokat és gyertyákat, de a megemlékezések a járda egy kisebb, elkülönített szakaszán folytatódnak, hasonlóan a támadássorozat többi helyszínéhez.   

A Le Carillon és a Le Petit Cambodge közötti kereszteződést a helyiek színes lampionokkal és girlandokkal díszítették fel már az év végi ünnepek előtt. Ez a helyszín volt az, ahol november 13-án a háromtagú, úgynevezett teraszkommandó akcióba lépett, köztük a belga Brahim Abdeslam, aki később egy másik kávézónál felrobbantotta magát, valamint a feltétezett főkitervelő, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoud és egy harmadik, eddig nem azonosított férfi. E két utóbbit november 18-án a kommandósok Saint-Denis-ben egy rajtaütés során megölték.   

November 13-án, miután a Stade de France nemzeti stadionnál három öngyilkos merénylő felrobbantotta magát, Párizs belvárosában egy másik háromtagú terrorkommandó lépett akcióba. A X. és XI. kerületben öt kávéház, bár és étterem teraszán öltek meg 39 embert. A támadások végén a kommandó egyik tagja, Brahim Abdeslam egy hatodik helyen, a Le Comptoir Voltaire nevű kávézóban felrobbantotta magát, de önmagán kívül nem ölt meg senkit. Eközben egy harmadik kommandó behatolt a Bataclan nevű koncertterembe, ahol három dzsihadista kilencven embert ölt meg.   

A La Bonne Biere nevű kávézó, ahol öten haltak meg, volt az első, amely újra kinyitott, december 4-én. A Le Comptoir Voltaire pedig december 16. óta fogadja újra a vendégeket.   

A francia statisztikai hivatal adatai szerint a merényleteket követő két hétben 25 százalékkal esett vissza a turizmus Párizsban 2014. novemberéhez képest, az Air Francia légitársaság 120 millió euróra becsüli a támadások okozta veszteségét. Az év végi ünnepek idején, amikor a párizsi hotelek általában teljesen megtelnek, 30-40 százalékos volt a visszaesés a szállodaiparban Evelyne Maes, a párizsi régió vendéglátóipari szakszervezete, az UMIH elnöke szerint. A 17 áldozattal járó tavalyi januári merényletsorozat után három hónapig tartott, mire a francia fővárosban a vendéglátásban és a turizmusban minden visszatért a rendes kerékvágásba.   

A fővárosi múzeumok is megérezték a merényletek hatásait: a Louvre-ba 7 százalékkal kevesebben látogattak el tavaly (8,7 millióan), mint 2014-ben, amikor 9,3 milliós látogatói rekordot döntött a világ egyik legnagyobb múzeuma. A versailles-i kastélyban 4 százalékos visszaesést regisztráltak 2015-ben 7,5 millió érdeklődővel.   

Franciaországban jelenleg is legmagasabb a terrorkészültség, s február 26-ig rendkívüli állapot van érvényben. Országszerte 100 ezer rendőr és csendőr ügyel a biztonságra, munkájukat 13 ezer katona is segíti, akik közül 6 ezren Párizsban teljesítenek szolgálatot.

201601151527400.51.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás