Az Y generáción múlhat az amerikai félidős választások kimenetele
Az Egyesült Államok történetében először az Y generáción, azaz a jelenleg 22 és 37 év közötti amerikaiakon múlhat az idei félidős választások kimenetele. Ha kellően nagy számban voksolnak, ahogy azt bizonyos előrejelzések várják, az helyzetbe hozhatja a demokrata párti politikusokat, és beárnyékolhatja Donald Trump republikánus párti elnök mandátumának hátralevő két évét - írta a dpa német hírügynökség hétfőn.

Azonban ahhoz, hogy az ezredfordulós nemzedék meghatározó erő legyen a választásokon, nélkülözhetetlen, hogy tagjai nagy számban járuljanak az urnákhoz. Elemzők szerint ez nem elképzelhetetlen. Ha bekövetkezik, az rossz hír lehet a republikánusoknak, ugyanis az Y generáció tagjai hagyományosan inkább a demokraták felé húznak - hívta fel a figyelmet a Pew Research Centre amerikai elemzőintézet.
2016 novemberében az amerikai ezredfordulós nemzedéknek még csak 62 millió tagja érte el a választási korhatárt. Ez a szám kicsivel több volt, mint az X generáció (az 1965-1980 között születettek) tagjainak száma (57 millió választópolgár), és valamivel kevesebb, mint az akkor 52 és 70 év közötti baby boom korosztályé (70 millió).
Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, az ezredfordulós nemzedékből kikerülő választók száma gyorsan tovább nő - elsősorban a bevándorlásnak és honosításnak köszönhetően, miközben a babyboom-szavazók száma csökken.
A trendek azért is figyelemreméltóak, mert az Y generáció választói inkább tekintik magukat függetlennek, politikai preferenciáikat tekintve pedig jobban húznak a Demokrata Párthoz, mint a korábban születettek - tette hozzá az elemzőintézet. Egyes megfigyelők szerint részben alacsony részvételük vezetett a republikánusok széles körű választási győzelméhez 2016-ban.
Ha ezredfordulós nemzedék tagjai az idei félidős választásokon nagy számban keresik fel a választóhelyiségeket, a republikánusok elveszíthetik többségüket a szövetségi törvényhozásban, ami csökkentené annak lehetőségét, hogy Trump keresztülvigye terveit a törvényhozáson - vélekedett a Pew. A novemberi voksoláson a 435 fős képviselőház összes helyéért és a százfős szenátus egyharmadért folyik a verseny.
John Zogby közvélemény-kutató a dpa-nak nemrégiben elmondta: kulcsfontosságú lesz az 1981 és 1996 között született amerikaiak szerepe a félidős választásokon, függetlenül attól, hogy elmennek-e szavazni. Zogby szerint jó esély van rá, hogy a szavazás a demokraták nagy visszatérését eredményezze.
Az egyébként politikai apátiájáról ismert Y generációt ösztönözheti az is, hogy látja az ezredforduló után született nemzedék növekvő politikai szerepvállalását. A floridai Parkland középiskolájában elkövetett mészárlás után a Z generáció tagjai nagy tömegben vonultak utcára, hogy hallassák hangjukat és kiálljanak a számukra fontos közügyek mellett. Egy másik fontos téma volt számukra a szexuális zaklatások miatti tiltakozás ügye, amely Harvey Weinstein hollywoodi producer tavaly szeptemberben kirobbant botránya után került erőteljesen a figyelem középpontjába.