2015. május 15., 17:57

Az utcákon teszteli legújabb robotautóit a Google

MOUNTAIN VIEW. Nyártól az utcákra viszi a Google saját fejlesztésű robotautóinak legújabb verzióját, amelyekben azonban még lesz gáz- és fékpedál is lesz - jelentette be Chris Urmson projektvezető egy pénteki blogbejegyzésében.
201505151717140.googlecar.jpg


Az internetkonszern tavaly mutatta be kis elektromos kétülésesének prototípusát. Ez még annyira kezdetleges volt, hogy a fényszórói sem voltak valódiak.

Az aktuális tesztverzióknak még leszerelhető kormánykerekük, gáz- és fékpedáljuk is lesz, a kaliforniai szabályok szerint ezek kötelezőek. Az autóban ülők vészhelyzetben így át tudják venni az irányítást. A jövőben azonban a Google lemondana ezekről a klasszikus alkatrészekről, robotautóinak irányítását teljesen a számítógépre bízná, ennek érdekében azonban lobbiznia kell az előírások módosításáért.

Az új prototípusok legnagyobb sebessége mintegy 40 kilométer óránként - írta Urmson. Ennél a sebességnél a légzsákot és a közlekedési szabályok előírta más biztonsági berendezéseket is kihagyhatták a járművekből.

A Google 2009-ben kezdett dolgozni robotautón, és a héten közzétett adatok szerint a hat év alatt mindössze 11 kisebb balesetnek voltak részesei a korábbi prototípusok, ám egyetlen esetben sem voltak az ütközések okozói.

A több mint húsz járműből álló Google-flotta hat év alatt több mint 2,7 millió kilométert futott, ebből mintegy 1,6 millió kilométert robotüzemmódban, többnyire országutakon és autópályákon.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.