2018. augusztus 2., 08:11

Az USA 25 százalékra emeli a kínai importcikkekre kivetendő vámot

Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője megerősítette, hogy az amerikai kormány 10-ről 25 százalékra emeli a 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre kivetendő védővámot.

dollár
Fotó: pixabay.com

Lighthizer szerdán nyilatkozatot adott ki, amelyben tudatta: Donald Trump elnök a héten arra kérte, vegye fontolóra a védővámok emelését. E közlésével a kereskedelmi főképviselő megerősítette a kedden a Reuters brit hírügynökség, majd több amerikai lap által is megszellőztetett információt a vámtarifák várható emeléséről.

„A Trump-kormányzat változatlanul arra serkenti Kínát, hogy vessen véget tisztességtelen gyakorlatának, nyissa meg piacát és valódi elkötelezettséget vállaljon a kompetitív piac iránt” - szögezte le Robert Lighthizer. Egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy Kína ahelyett, hogy a saját gyakorlatán változtatott volna, megtorlásként védővámokat vetett ki amerikai termékekre, és ezzel – ahogyan nyilatkozatában fogalmaz – „amerikai dolgozókat, farmereket, állattenyésztőket és vállalatokat” sújtott.

Július elején az amerikai kormány 34 milliárd dollár értékű kínai árura vetett ki védővámot, amire válaszként Peking ugyanilyen értékben hozott védővámot amerikai termékekre.

Lighthizer leszögezte, hogy az amerikai vámtarifák emelése „további bátorítás Kínának arra, hogy változtasson kártékony politikáján és magatartásán”.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.