Az ukrán fegyveres erők felszabadították Szeverodonyecket
SZEVERODONYECK. A "terrorellenes műveletben" részt vevő ukrán erők felszabadították a több mint százezer lakosú Szeverodonyeck városát Luhanszk megyében - közölte kedden Twitter-oldalán Arszen Avakov belügyminiszter.
Az ukrán fegyveres erők az összes létfontosságú hivatali épületet az ellenőrzésük alá vonták.
Anatolij Naumenko, a Luhanszk megyei belügyi részleg vezetője arról tájékoztatott, hogy visszafoglalták a városi tanács, a rendőrség, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni részleg, valamint az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) épületeit. A művelet közben két civil áldozat holttestére bukkantak, és négy - szintén civil - foglyot szabadítottak ki, akik Naumenko szerint elmondták, hogy az oroszbarát szakadárok megkínozták őket.
Az ukrán katonák napközben elfoglaltak még egy települést a megyében: Popásznát. Szemen Szemenko, a Donbassz zászlóalj parancsnoka Facebook-oldalán azt írta, hogy a településen a hivatali épületekre kitűzték az ukrán zászlót, a szeparatisták pedig fegyvereiket hátrahagyva a szomszédos Pervomajszk település felé menekülnek, valószínűleg át akarnak jutni az orosz határon.
A szakadár "luhanszki népköztársaság" honlapján közölte, hogy a szintén Luhanszk megyei Liszicsanszk városában is súlyos harcok folynak, a településről elmenekült a fegyveres szeparatisták zöme.
Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója szerint a "terrorellenes erők" napokon belül ellenőrzésük alá vonják Sztahanov, Brjanka és Alcsevszk településeket is, amivel teljesen körbezárják a szakadárokat Luhanszk megyében.
Előző nap a "terrorellenes erők" három kelet-ukrajnai települést tisztítottak meg a szakadár fegyveresektől: Dzerzsinszket, Rubizsnét és Szoledárt. Közben az ukrán határőrség közlése szerint az éjjel hétszer nyitottak tüzet Grad rakéta-sorozatvetővel, aknavetőkkel és egyéb tüzérségi fegyverekkel az orosz oldalról az ukrán határőrökre a Luhanszk megyei határszakaszon. A támadás következtében egy ukrán határőr szenvedett sérüléseket.
Andrij Paribij, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács vezetője a parlament ülésén kijelentette, hogy az orosz oldalon mintegy 41 ezer katona tartózkodik az ukrán határ közelében.
Jóváhagyta a részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendeletet az ukrán parlament
Az ukrán parlament jóváhagyta kedden az újabb részleges katonai mozgósításról szóló elnöki rendeletet. A határozat indoklása szerint a részleges mozgósításról hozott döntésre "a katonák és békés lakosok halálát okozó terrorizmus kelet-ukrajnai terjedése" miatt van szükség, továbbá azért, mert Oroszország jelentős csapatokat csoportosít Ukrajna határaihoz, ami "külső támadás veszélyét jelenti, és fenyegeti az ukrán állam függetlenségét".
A mozgósítást a határozat életbe lépését követően, 45 napos időszakban hajtják végre. A parlament törvénymódosítást fogadott el, amelyben felemelte a tartalékos tisztek hadkötelezettségségének maximális életkorát az eddigi 50 évről az altiszteknél 60, a főtiszteknél 65 évre.
Vita közben ismét verekedés tört ki az ülésteremben a Viktor Janukovics posztjáról eltávolított volt államfő hivatali idejében kormányzó Régiók Pártja és a jelenleg kormányon lévő nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt képviselői között.
Mikola Levcsenko, a Régiók Pártjának képviselője felszólalásában kijelentette, hogy kudarcba fulladt Petro Porosenko elnök kelet-ukrajnai béketerve. Olekszandr Turcsinov házelnök megvonta tőle a szót, ami dulakodást váltott ki a honatya frakciótársai és a "szvobodás" képviselők között. Ezután a házelnök megszavaztatta, hogy távolítsák el Levcsenkót az ülésteremből. A javaslatot a jelen lévő képviselők többsége elfogadta.
A parlament keddi ülésén a maláj repülőgép lezuhanásával összefüggésben nyilatkozatban szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy nyilvánítsa terrorszervezetekké a donyecki és a luhanszki szakadárok "népköztársaságait", valamint nyújtson segítséget - beleértve a haditechnológiait is - Ukrajnának a terrorizmus elleni küzdelemben.
A képviselők kedden törvénymódosítást fogadtak el, amely lehetővé teszi a kommunista párt képviselőcsoportjának feloszlatását. Az indítványt ötödik nekifutásra szavazta meg a parlament, a 450 fős törvényhozás 230 képviselőjének támogatásával.
A módosítás értelmében a házelnök bejelentheti egy frakció feloszlását, ha tagjainak száma a meghatározott minimum alá csökken. A szabályok szerint a minimális létszám a parlamenti ciklus kezdetekor meglévő legkisebb frakció tagjainak száma. A jelenlegi összetételű törvényhozásban a kommunistáké volt a legkisebb létszámú frakció, amelyből mostanáig több képviselő kilépett. Turcsinov közölte, hogy miután az államfő aláírta a törvényt, bejelenti a kommunista frakció feloszlását.

Forrás
MTI