2018. február 8., 08:34

Az SZMPSZ magyarországi támogatásairól

KOMÁROM. Kiket támogat Magyarország szlovákiai magyar oktatás és kultúra címén? címmel jelent meg egy konkrét számadatokat közlő cikk az egyik szlovákiai magyar hírportálon. A cikkben az is olvasható, hogy legnagyobb mértékben a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége – SZMPSZ támogatása nőtt. A szervezet elnöke, Jókai Tibor fontosnak tartotta, hogy az olvasók pontos és maradéktalan tájékoztatása érdekében hiánypótlásként portálunknak részletezze, milyen célokra is költötték a kapott összeget.
201802080837090.Jokai_Tibor_01.jpg

Jókai Tibor elöljáróban leszögezte: teljesen igazságosnak tartja azt, hogy a közvélemény akár az újságokból és a hírportálokról értesüljön ezekről a nyilvános adatokról, amelyek egyébként hiánytalanul megtekinthetők a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt. honlapján is. Hozzátette: ugyanakkor annak a híve, hogy az újságíró egy-egy téma kapcsán objektíven és körültekintően közölje a tényeket, illetve a részleteket, melyek fontosak lehetnek az adott téma megítéléséhez.

Idehaza is elindult a külhoni magyar óvónők továbbképzése

A hírportálon az olvasható, hogy „7 egyedi kérelemre 157 475 000 forintot kaptak (ebben nem szerepel a szülőknek továbbított 44 000 000 forint), ami több, mint háromszorosa a 2016-ban kapott 48 000 000 forintnak, igaz, a 2017-es adatokban szerepel a Comenius is, mivel az SZMPSZ pályázott a nevükben...“.

„Nos, valóban, 7 kérelmünkre a cikkben feltüntetettnél kissé kevesebb, azaz 156 millió 675 ezer forintot kaptunk. Sajnos, azonban a cikkben arról egy szó sem esik, hogy ez az összeg milyen céllal került a szervezethez. Az össztámogatás több mint fele (52,8 százaléka, tehát 82 millió 675 ezer forint) célirányos pályázatokra érkezett, az óvópedagógusok továbbképzésével, diákversenyekkel, illetve óvodafejlesztésekkel kapcsolatos meghatározott programok megvalósítására, melyek nemcsak idehaza, de az egész Kárpát-medencében szinte egy időben zajlottak.   Annak is megvan az oka, hogy miért éppen az SZMPSZ kapja ezeket a támogatásokat: valószínűleg a közel három évtized alatt végzett munkánk alapján a jelenlegi magyar kormány megbízható szakmai partnerének tart bennünket“ – magyarázta portálunknak Jókai Tibor.

„A célirányos támogatások egyike a külhoni magyar óvodapedagógusok részére két részletben megszervezett szakmai továbbképzés. Először magyarországi mentorképzésen vehettek részt óvodapedagógusaink, ezt követték a hazai regionális képzések négy témakörben, több helyszínen. Ebbe a magyarországi képzők mellett a friss mentorok is bekapcsolódtak. Honlapunkon is közzétettük, hogy ezek a 30 órát felölelő, az óvónők számára kifejlesztett tartalmas továbbképzések az irántuk mutatkozott óriási érdeklődés miatt két nap alatt beteltek, tehát érdemes volt azokra 13 700 000,00 forintot költeni“ – mondta a pedagógusok szervezetének vezetője.

Hiánypótló volt a Szakma Sztár és a Demokrácia 1x1 verseny

Ugyancsak sikeres volt a középiskolások számára meghirdetett két verseny is. „A Szakma Sztár“ című hiánypótló tanulmányi versenyen a szakközépiskolákba, szakmunkásképzőbe járó diákok versenyeznek egymással a saját szakmájukon belül.

„A megmérettetés a régiós elődöntőket követően a Magyarországon megrendezendő nemzetközi döntővel zárul. Korábban a magyar tannyelvű szakiskolákba járó diákok efféle tanulmányi versenyen még sosem mérhették össze tudásukat. Újdonságként kell megemlíteni az ősszel útjára indult Kárpát-medencei Demokrácia 1x1 című vetélkedőt, amely nagyon fajsúlyos felkészítő anyagra épült. A gimnáziumokban és szakiskolákban oktató tanárok segítségével hetek alatt komoly ismeretanyagot sajátítottak el a fiatalok, melyről az iskolai fordulót követően a budapesti döntőben adtak számot. A két verseny összköltsége 4 975 000,00 forint volt” - ismertette a részleteket Jókai Tibor.

64 millió forintba kerül az óvodatámogatási projekt

További jelentős összeget kaptak a Magyar Sarok névvel illetett óvodatámogatási projektre, melybe az SZMPSZ-en kívül a Kárpát-medence összes határon túli régiója bekapcsolódott.   

„Intézményenként közel 600 eurós módszertani ajándékcsomagról van szó. Összesen 344 intézmény, a magyar nevelési nyelvű óvodák és a vegyes igazgatású óvodák magyar nevelési nyelvű csoportjai kapnak ilyen módszertani csomagot, amely mesekönyveket, hanghordozókat, logikai játékokat és mozgásfejlesztő eszközöket tartalmaz. Valószínűsíthetjük, hogy az intézmények a pedagógiai munka eredményességét növelő eszközöket önerőből nem tudták volna beszerezni. A csomag tartalmát az SZMPSZ mellett működő Óvópedagógiai Társasággal és a Comenius Pedagógiai Intézettel együttműködve és az egyes régiókban dolgozó óvópedagógusok állították össze” - fogalmazott az SZMPSZ elnöke.

A „Magyar sarkok“ összesen 64 millió forintba kerültek, s azokat ezekben a napokban juttatják el 13 régióba, ahol ünnepélyes keretek között kerülnek szétosztásra. A hivatalos átadó ünnepséget február 14-én a komáromi Tiszti Pavilon dísztermében tartják.

„Fontosnak tartom leszögezni, hogy csupán minimális honoráriumban részesítjük a 344 csomag szétosztásában közreműködő kollégáinkat, a korábban említett programok esetében pedig az előadókat honoráltuk, vagyis a kapott támogatások által a pedagógusok, az oktatási intézmények gazdagodnak, nem pedig az SZMPSZ“.

74 millió forintot költhettek az SZMPSZ és a Comenius PI egyéb céljaira

A fennmaradó pénzcsomagot az SZMPSZ a Comenius Pedagógiai Intézettel együtt működésére, illetve további rendezvényei megvalósítására kapta.

„Ennél a tételnél 74 millió forintról van szó, amely összeg hozzávetőleg 20 százalékát az SZMPSZ és a Comenius PI programjaira, így a nyári egyetemeinkre, a közoktatási konferenciákra, az évközi szakmai továbbképzésekre és a tanulmányi versenyekre költöttük“ – tájékoztatott az SZMPSZ elnöke, hozzátéve: a programjaik maradéktalan megvalósításához szükséges anyagiakat további forrásokból is igyekeztek egészíteni.

„Tavaly a Komáromban működő Felvidéki Magyar Pedagógusok Házában olyan infrastrukturális beruházásokat, fejlesztéseket kellett eszközölni, amelyek korábban anyagiak hiányában elmaradtak. Ez a ház ugyanis 2008 óta folyamatosan épül, ám csak 2017 végén állíthattuk azt, hogy végre befejeződött az ottani építkezés, így már az épület teljes mértékben használható. A befejezéshez 11 000 000,00 forintot használtunk fel“ – tette hozzá az elmondottakhoz.

A szlovák kormánytól rendkívül kevés támogatást kaptak  

Jókai Tibor arra is rámutatott, hogy a jelentős magyarországi anyagi támogatások hiányában nem lehetne zökkenőmentes a működésük, hiszen a szlovák kormányhivataltól pályázataikra csak elenyésző összegeket szoktak kapni, pedig a felvidéki magyar pedagógusok is Szlovákiának fizetnek adót...

„Példaként hozom fel, hogy a hatnapos, hozzávetőleg 300 pedagógus részvételével zajlott tavalyi XXII. komáromi nyári egyetemünk kiegészítő kulturális rendezvényeire mindössze 500 eurós támogatást kaptunk a szlovák kormányhivataltól. Mivel ezt az összeget nagyon megalázónak tartottuk, inkább nem is fogadtuk el. Sajnos, ugyanekkora támogatást kaptunk a jubileumi X. Kaszás Attila Versmondó Fesztiválunkra is. Szlovák részről további 2000-3000 euróval támogatták nyári szaktáborok megrendezését, amelyeken a résztvevő tehetséges gyerekek több csoportban felnőttekhez hasonló módon napi 8 órát „dolgoznak“ mentoraik irányításával. Nos, ekkora összegből országos hatósugarú, 5-6 napos bentlakásos gyerektábort lehetetlen megtartani. Mindebből nyilvánvaló, hogy a magyarországi támogatások nélkül képtelenek lennénk folyamatos, tartalmas tevékenységet végezni“ – vázolta helyzetüket.

Közel 1 milliárd forintot különítettek el nevelési-oktatási támogatásokra

Jókai Tibor kiemelte: mivel a pontos, objektív tájékoztatás híve, fontosnak tartotta mindezt közzétenni, sőt, még egy kiegészítést tett: „Ha egy laikus ember az említett cikket elolvasta, vélhetően felkapta a fejét, hogy az SZMPSZ-nek milyen jól megy dolga, hiszen hatalmas összegből gazdálkodik. A tájékoztatás akkor lett volna teljes és korrekt, ha azt is tartalmazta volna, hogy a kapott pénzt milyen célokra költöttük, vagyis azokból nem szövetségünk gazdagodott. Ráadásul a hírportálon megjelent írás alapján az feltételezhető, mintha a kapott összegen felüli lenne az SZMPSZ-től „a szülőknek továbbított 44 000 000 forint“ – fejtette ki.

Az SZMPSZ elnöke azt gondolja, hogy a cikk szerzője ez esetben a „Szülőföldön magyarul“ nevelési-oktatási támogatásra gondolt, amelynek lebonyolításában valóban ők működnek közre.

„Szlovákiában évente közel 50 ezren élnek ezzel a lehetőséggel, az óvodától az egyetemig bezárólag. Az említett összeget a támogatásokkal kapcsolatos igényes adminisztratív feladatok elvégzésére költjük, a családok pedig az OTP-n keresztül közel 1 milliárd forintos támogatásban részesülhetnek. A nevelési-oktatási támogatás teljes adminisztrációjával (előkészítés, tájékoztatás, nyomtatás, eljuttatás, begyűjtés, ellenőrzés, hiánypótlás, összegzés, magyarországi központba való eljuttatás, archiválás) Komáromban, Galántán és Rimaszombatban hatfős csapatunk foglalkozik, hárman teljes, illetve hárman részmunkaidőben. A kitöltendő 50 ezer adatlapot éppen a napokban juttattuk el az egyes régiókba“ – fejtette ki az elnök.

Jókai Tibor végül cáfolta azt a cikkben olvasható állítást is, hogy a BGA által meghirdetett központi pályázaton az SZMPSZ-nek is volt egy nyertes pályázata, ami nem felel meg a valóságnak, hiszen az SZMPSZ 2017-ben a központi pályázaton részt sem vett...

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.