Az osztrákok többsége nem akar menekülteket befogadni

A vizsgálatot március végén végezte a Research Affairs kutatóintézet 600 ember megkérdezésével. A vizsgálatban részt vevőknek feltett kérdés arra vonatkozott, hogy Ausztria Görögországból és Olaszországból átvegyen-e 1900 menekültet.
Tavalyelőtt született uniós megállapodás arról, hogy a migrációs nyomásnak kitett országokból 160 ezer menekültet osztanak el a tagállamok között. Eddig 15 ezer embert helyeztek át ilyen formában az EU-n belül. Ausztriának mintegy kétezer menekültet kellene befogadnia Görögországból és Olaszországból.
Múlt héten Christian Kern osztrák kancellár levélben kérte az Európai Uniót az ország álláspontjának megértésére, miszerint Ausztria nem akar menekülteket fogadni az áthelyezési program keretein belül. A szociáldemokrata kormányfő szerint azonban az illegálisan érkezők ellátásával Ausztria ezt a kötelezettségét gyakorlatilag már teljesítette. "Vizsgáljuk, hogy kaphatunk-e mentességet vagy halasztást" - tudatta a kancellár. Reinhold Mitterlehner alkancellár később azt mondta: kevés esélyét látja, hogy Kern kezdeményezése sikerrel jár.
Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja úgy nyilatkozott: számítanak arra, hogy Ausztria befogadja a menekülteket; Avramopulosz ezt "erkölcsi, politikai és jogi kötelességnek" nevezte.
Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter a múlt héten azt mondta, hogy Ausztria teljesen kivonná magát az áthelyezési program végrehajtásából. A szociáldemokrata miniszter indoklása szerint Ausztria "elegendő humanitárius segítséget nyújt" és az országban uniós viszonylatban nagyon magas a menedékkérelmi eljárások száma. A javaslattal a néppárti belügyminiszter, Wolfgang Sobotka is egyetértett.
Az Österreich által vasárnap közölt másik felmérésben a kancellár és Sebastian Kurz külügyminiszter, a jelenlegi legnépszerűbb osztrák politikus kompetenciáit hasonlították össze. Eszerint a kancellár által folytatott menekültpolitikában 15, a kül- és uniós politikában húsz százalék bízik, míg hatvan százalék szerint Kurz menekültügyi és külpolitikai lépései hozzáértőbb intézkedések.
Brüsszel ismét az áthelyezéssel kapcsolatos kötelezettségeire figyelmeztette Ausztriát
Megkapta az osztrák kormány levelét az Európai Bizottság, amelyben Bécs mentességet kért a menedékkérők áthelyezését célzó európai uniós program alól, Ausztriának azonban a többi tagállamhoz hasonlóan eleget kell tennie a kötelezettségeinek - mondta a brüsszeli testület illetékes szóvivője hétfőn.
Natasha Bertaud a szervezet szokásos napi sajtóértekezletén elmondta, hogy a tagországoknak politikai, erkölcsi és jogi kötelességük részt venni a 160 ezer menekült áthelyezését célzó mechanizmusban, amelyet 2015 szeptemberében fogadtak el minősített többségi szavazással az uniós belügyminiszterek.
A szóvivő elismerte, hogy Ausztria korábban rendkívül komoly erőfeszítéseket tett a migrációs válság kezelése terén, és hozzátette, hogy a bizottság kész megvitatni, miként tudna segíteni az osztrák kormánynak kötelezettségei teljesítésében. Újságírói kérdésre válaszolva az illetékes arról számolt be, hogy további részleteket majd a Bécsnek küldött válaszlevelükben fognak közölni.
Ausztria körülbelül 90 ezer menekültet fogadott be 2015-ben, az ország ezért tavaly év végéig mentességet kapott az áthelyezési mechanizmus alól. Ausztriának a megállapodás értelmében mintegy kétezer menekültet kellene fogadnia Görögországból és Olaszországból.
A menedékkérők áthelyezése a vártnál jóval lassabban halad, eddig kevesebb mint 15 ezer embert költöztettek át a mechanizmus keretében.
A sajtóértékelésekben kiemelték, hogy az osztrák kormány a közvélemény nyomására tavaly óta szigorított a bevándorlási politikáján.
