Az MKP elnöke a gazdaságfejlesztésről is tárgyal a Bodrogközben

A mai találkozások témája az idei megyei választások, ugyanakkor legalább ilyen hangsúlyosan napirendre kerül a helyi magyar közösségek gondjainak, problémáinak a megvitatása, az állástalanság, és az elvándorlás problémája.
A látogatása során az MKP elnöke megismeri a régió vállalkozóinak helyzetét és körülményeit, a párt ugyanis reméli, így hathatós szereppel segítséget nyújthat majd az anyaországból érkező kis- és középvállalkozások megsegítését célzó támogatás kivitelezésében.
Menyhárt József emlékeztetett, hogy a támogatásról a közelmúltban is már sok szó esett, amikor Szíjjártó Péter, a magyar kormány külgazdasági és külügyminisztere Pozsonyban látogatást tett az MKP székházában. A tárgyalások középpontjában akkor is az a gazdaságfejlesztési csomag állt, amelynek részleteiről most tárgyal a párt és a magyar kormány. A gazdaságélénkítő program a Vajdaságban és a Kárpátalján már nagy sikerrel zajlik.
Vajdaságban 50 milliárd, a Kárpátalján több mint 25 milliárd forintnyi nagyságrendű támogatásról van szó. Információnk szerint a Felvidékre idén, első körben 1 milliárd forint érkezhet, kedvező hitel, illetve vissza nem térítendő támogatás formájában. Most a pályázatokat lebonyolítását biztosító intézményi keretek megfogalmazása van folyamatban.
Az MKP - a magyar kormány stratégiai partnereként - fontos szerepet kap majd a célkitűzések megfogalmazásában is. A pályázati rendszer szabályozott és átlátható lesz.
Menyhárt József szerint a magyar kormányzati támogatás komoly segítség lehet az egyes régióknak, a vállalkozóknak, a gazdasági élet szereplőinek. "Elsősorban a kis- és középvállalkozókat tudjuk majd támogatni. Ez egy nagyon átlátható és teljesen szakmai alapon működő pályázati rendszer lesz, s komoly lehetőséget biztosít majd ennek a régiónak, ahová az elmúlt 27 év alatt semmiféle fejlesztés, vagy nagyon minimális fejlesztés érkezett. Az új támogatási rendszer ezeken a mostoha állapotokon változtathat" - mondta bodrogközi látogatása során Menyhárt József.
A Kárpát-medencei gazdaságfejlesztési támogatások rendszere vállalkozások támogatásával, munkahelyteremtéssel a szülőföldön maradást hivatott ösztönözni. Ezért is lehet különösen jelentős ez a lehetőség a keleti régióban, ott ugyanis az országos méreteket is meghaladja az elvándorlás mértéke.
