2017. november 3., 09:16

Az Iszlám Állam jelentkezett a New York-i merénylet elkövetőjeként

WASHINGTON, KAIRÓ. Az Iszlám Állam terrorszervezet magára vállalta a New York-i gázolásos merénylet elkövetését, amelyben nyolcan vesztették életüket - derült ki a dzsihadisták an-Nabaa című internetes hetilapjának csütörtöki kiadásából.
201711030923300.ny07.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

Az iszlamista szervezet lapja szerint "a támadó egyike volt a kalifátus katonáinak". A Nabaa nem közölt bizonyítékot az állítása alátámasztására.

Sayfullo Saipov kedden Manhattanben teherautóval az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében nyolc halálos áldozatot és több súlyos sebesültet követelő, gázolásos terrorakciót követett el. A hét éve az Egyesült Államokban élő, 29 éves üzbég származású férfit többrendbeli emberölés és külföldi terrorszervezetnek nyújtott támogatás címen helyezték vád alá. Az incidens során meglőtt férfi azt kérte, hogy a kórházi szobájában kifüggeszthesse az Iszlám Állam fekete zászlaját.

Vádiratában szerepel, hogy nyomozók az Iszlám Állam több ezernyi propagandaanyagát - videókat, szórólapokat, fotókat - találták meg mobiltelefonján, a többi között egy olyan videoklipet, amelyen a dzsihadisták lefejeznek foglyokat. Az amerikai hatóságok szerint a férfi az Egyesült Államokban radikalizálódott.

Kezd körvonalazódni az elkövető háttere

Kezd körvonalazódni a New York-i gázolásos merénylet elkövetőjének háttere; az üzbég származású férfi egy éve tervezett merényletet - mondta az M1 aktuális csatorna tudósítója New York-ból a csütörtök esti Híradóban.

A keddi támadásban nyolcan meghaltak és több mint tízen megsebesültek. A 29 éves üzbég elkövetőt, miután éjjel megműtötték, kihallgatta a rendőrség. A NBC csatorna korábban azt közölte: Sayfullo Habibullaevic Saipov nemcsak nem bánt meg semmit, hanem dicsekvően szólt a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet nevében elkövetett akciójáról.

Az M1 tudósítója a Híradóban azt mondta: a tettes Üzbegisztánban könyvelőként dolgozott a szállodaiparban, 2010-ben - vízumlottó révén állampolgárságot kapva - költözött az Egyesült Államokba. Először Ohióban apja barátjához ment, s szeretett volna szakmájában elhelyezkedni. Viszont nem volt, aki segítette volna, angoltudása sem volt megfelelő. Otthonából ki kellett költöznie, vállalkozó lett, sofőrként kezdett dolgozni. Államról államra költözött, "nem találta a helyét" - fogalmazott a tudósító. Feleségül vett egy szintén üzbég származású nőt, akitől három gyermeke született.

Lukóczki Gábor kifejtette: miután a férfi élete nem úgy alakult, ahogy tervezte, a vallás felé fordult, s elkezdett radikalizálódni, három éve szakállat is növesztett. A tudósító szerint ismerőseinek arról kezdett beszélni, hogy hazaköltözik, mert az Egyesült Államok "nagyon unalmas". Egy éve tervezte merénylet elkövetését - mondta az M1 tudósítója.

201711030923300.ny07.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.