2018. november 25., 08:40

Az iráni elnök szerint Izrael "rákos daganat" a Közel-Keleten

Haszan Róháni szerint Izrael "rákos daganat", amelyet a nyugati országok idéztek elő saját érdekeik érvényesítésére a Közel-Keleten - az iráni elnök ezt szombaton Teheránban mondta egy nemzetközi konferencián, hangsúlyozva, hogy az iszlám országoknak egységbe kell forrniuk az Egyesült Államok és Izrael legyőzése érdekében.

Rohani

Az Iszlám Egység 32. Nemzetközi Konferenciáján felszólalva Róháni kifejtette:

a második világháború egyik legkárosabb eredménye egy "rákos daganat" kifejlődése lett a közel-keleti térségben, mégpedig azzal a céllal, hogy olyan hatalom jöjjön itt létre, amely teljes mértékben aláveti magát a Nyugatnak.

Az iráni elnök úgy fogalmazott: a "cionista rezsim" védelme érdekében Washington igyekezett szorosra fűzni kapcsolatait a muzulmán országokkal a térségben. Szerinte az iszlám eszmék elárulásával egyenlő, ha egy iszlám ország aláveti magát az Egyesült Államoknak és nyugati partnereinek.

Legyőzzük a cionizmust és az Egyesült Államokat, ha egységre lépünk

- hangsúlyozta Róháni, aki szavait elsősorban Szaúd-Arábiához intézte. Azt mondta: Rijád rengeteg pénzt fizetett az amerikaiaknak, hogy fegyvereket vásároljon, de cserébe csak sértéseket kapott Donald Trump amerikai elnöktől, aki számos alkalommal lebecsülte annak az országnak a képességeit.

"Mi nem kérünk 450 milliárd dolláros ajándékot, és sértegetni sem fogunk téged, testvérként fogunk bánni veled, ahogy a régió többi országával is tesszük" - mondta. Hozzáfűzte: Irán készen áll, hogy megvédje Szaúd-Arábiát az agresszióval, a terrorizmussal és a nagyhatalmak általi kiraboltatással szemben.

Hírügynökségek azért tartják figyelemre méltónak Róháni szavait, mert

a két regionális hatalom (az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahábita irányzatát követő arab Szaúd-Arábia és a síita, jellemzően perzsa Irán) között évek óta vetélkedés zajlik a térség feletti befolyásért.

Rijád és Teherán között korábban diplomáciai konfliktus robbant ki, miután Szaúd-Arábia több szélsőségessel és terroristával együtt kivégzett egy síita vallási vezetőt. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel. Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.

Róháni szavait elítélte szombaton Jeruzsálemben Benjámin Netanjahu izraeli elnök.

Róháni rágalmai, amelyekkel Izrael elutasítására szólít fel, minden eddiginél világosabban bizonyítja, hogy a világ nemzeteinek csatlakozniuk kell az őket fenyegető iráni terrorista rezsimmel szembeni szankciókhoz.

Hozzátette: "Izrael nagyon jól tudja, hogyan kell megvédenie magát a gyilkos iráni rendszerrel szemben".

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.