Az évezred földrengése is bekövetkezhet Olaszországban?

A múlt heti rengés epicentruma mintegy ötven kilométerre délkeletre volt Perugiától, 10 kilométerrel a felszín alatt. Az amerikai földtani intézet adatai szerint a rengés ötös erősségű volt és éjjel 1 óra 35 perckor mozdult meg a föld.
Október 26-án 5,5-ös és 6,1-es erősségű földmozgás rázta meg Olaszország középső részét, majd vasárnap 6,6 erősséggel remegett meg a föld, ami több mint három évtizede a legerősebb földmozgás volt Olaszországban. De több mérés, 7.1-es erősségről számol be, csupán egyesek szerint a kormányzat tudatosan kisebb számokat közöl, a közhangulat megőrzéséért. Azóta pedig több mint 1100 utórengést jegyeztek fel. Közülük húsz volt nagyobb négyes erősségűnél.
Az ötös vagy annál kisebb erejű földrengések nem számítanak erősnek, de okozhatnak károkat, főleg ha a rengés epicentruma viszonylag közel van a felszínhez, ahogyan most is történt.
A föld helyenként 70 centiméterrel emelkedett ki vagy süllyedt meg a rengés epicentrumának közelében. Szokatlanok az ekkora eltérések: az augusztus 24-ei, 6,1-es olaszországi földrengés függőleges irányban 18 centiméterrel mozdította el a föld felszínét.
Drón felvételek tanúsága szerint hatalmasak a károk Norciában. A történelmi templom összedőlt.
Egy másik videó azt mutatja, ahogyan egy egész hegy végigrepedt. A föld olyan mozgásokat végez, amiket normális esetben csak évszázadok, vagy ezredek alatt tenne meg. Ez bármekkora további katasztrófát is jelenthet az elkövetkező időszakban. Ami most van, nem egy földrengés, ami után meg lehet nyugodni, hogy vége, hanem ez egy folyamat része, aminek senki nem tudja hol lesz a vége.
A mai napig, 15 ezer ember lakik sátrakban Olaszországban és bár a kormányzat arról kommunikál mindent helyrehoznak majd, valójában még az évekkel ezelőtti nagy földrengés károsultjai is ideiglenes szállásokon, konténer lakásokban laknak. Olaszország pénzügyi helyzete egyre rosszabb, a migránsokra megy el minden erőforrásuk. A fővárosban folyamatosak a tüntetések a szociális helyzet miatt. A lakásárak és a lakásbérleti árak megfizethetetlenül magasabb, szociális jellegű olcsóbb bérlakások pedig évtizedek óta nem épülnek.
Ugyanakkor minden olasz az életért küzd, ott segítenek egymásnak ahol tudnak. Az élet egyre fontosabb mindenkinek és ezrek képesek örömkönnyeket hullatni, egyetlen kiscica, vagy kutya megmentésekor is, hiszen minden élet számít.
Olaszország két törésvonalon fekszik, így Európa szeizmikusan egyik legaktívabb országának számít. A mostaniakhoz hasonló legutóbbi nagy földrengés 2009-ben volt és az Abruzzo régióban lévő L'Aquila városát sújtotta, több mint 300 ember halálát okozva. A 20. század legpusztítóbb rengését 1908-ban jegyezték fel az országban, amikor délen, Calabria és Szicília régiókban mintegy 80 ezer ember vesztette életét a földmozgás és az azt követő szökőár következtében.