Az Eurócsoport elutasította a mentőcsomag meghosszabbítását
BRÜSSZEL. Az Eurócsoport - az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek testülete - elutasította kedd esti rendkívüli telekonferenciáján a kedd éjfélkor lejáró görög pénzügyi mentőcsomag hatályának a meghosszabbítását.
Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az Eurócsoport elnöke a telekonferencia után azt közölte, hogy immár túl késő van a mentőcsomag meghosszabbításához.
Ebből a most lejáró csomagból 7,2 milliárd euró "bentragadt", azt nem utalták át a görögöknek, mivel nem voltak hajlandóak ígéretet tenni a hitelezők által elvárt megszorító intézkedésekre.
A telekonferencia után Alexander Stubb finn pénzügyminiszter azt is közölte, hogy az Eurócsoport elutasítja a görög adósság egy részének a leírását.
Az új, kedden előterjesztett, médiaértesülések szerint 29 milliárd euróra vonatkozó görög hitelkérelemmel kapcsolatban Stubb azt jegyezte meg, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretének igénybe vételére irányuló kérelmeket - ilyen jellegű az Alekszisz Ciprasz görög kormányfő keddi levelében előterjesztett kérelem is - mindig a szokásos ügymenet szerint, vagyis nem rendkívüli, gyorsított eljárásban bírálják el. Az Eurócsoport elnöke ezt azzal egészítette ki, hogy ennek a pótlólagos görög hitelkérelemnek - mintegy harmadik görög mentőcsomagnak - az elbírálása csak a július 5-re tervezett görög népszavazás után lesz lehetséges, valamint hogy Athénnak fel kell készülnie arra, hogy az az esetleges hitelnyújtás feltételei minden eddiginél szigorúbbak lehetnek.
Dijsselbloem jelezte, hogy mindemellett szerdán újabb üzenetet várnak Athénból, és azt ismét Eurócsoport-telekonferencián fogják megvitatni. Médiaértesülések szerint ez az újabb várható görög üzenet arról szól majd, amire Ciprasz keddi levele nem tért ki, vagyis arról, hogy mennyiben hajlandó Athén teljesíteni a hitelezők reformköveteléseit.
A holland pénzügyminiszter szerint egyelőre nem látszik változás a görög kormány politikai hozzáállásában.
Az IMF megerősítette, hogy Görögország nem törlesztett
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) megerősítette, hogy Görögország nem törlesztette a keddi határidőre 1,5 milliárd euró értékű tartozását.
„Megerősíthetem, hogy nem érkezett meg az az 1,2 milliárd SDR-es törlesztés, amely a mai napon volt esedékes Görögország részéről az IMF felé. Tájékoztattuk a végrehajtó bizottságot arról, hogy Görögország hátralékba került, és csak akkor juthat IMF-finanszírozáshoz, ha rendezte a hátralékot” – írta Gerry Rice, az IMF szóvivője helyi idő szerint kedden este Washingtonban kiadott közleményében.
Ez az első eset az IMF 70 éves története során, hogy egy fejlett gazdaság nem tudta törleszteni tartozását a valutaalapnak. A legutóbbi ország, amely nem volt képes határidőre fizetni az IMF-nek, Zimbabwe volt 2001-ben. Korábban többek között Szudán, a tálibok uralma idején Afganisztán, valamint Haiti jelentett csődöt a valutaalap felé.
A görög törlesztés elmaradása nem jelent meglepetést, miután korábban az athéni kormány egyértelművé tette, hogy külső segítség nélkül nem lesz pénze kifizetni tartozását. Megfigyelők biztosra vették a fizetés elmaradását azután, hogy megszakadtak a hitelezők és Görögország tárgyalásai, így az országnak nincs honnan előteremtenie a szükséges összeget
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója vasárnap jelezte: amennyiben Athén nem teljesíti törlesztési kötelezettségét, Görögország ugyan továbbra is a pénzügyi szervezet tagja marad, változatlanul képviselteti magát az igazgatótanácsban, és jogosult lenne technikai jellegű segítségre is, nem lesz azonban hozzáférése újabb IMF-finanszírozásokhoz mindaddig, amíg a szervezettel szembeni törlesztési hátralékát fel nem számolja.
Görögország 2010 óta két mentőcsomag révén összesen 240 milliárd eurós támogatásban részesült az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF szervezésében összeállított hitelkeretekből. A 2010-ben indított második hitelprogram utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének folyósítási feltételeiről folytak egyeztetések az elmúlt napokban, de szombaton eredmény nélkül értek véget a tárgyalások, kedden éjfélkor pedig hivatalosan is lejárt a program. A görög kormány kedden az utolsó pillanatban a mentőcsomag meghosszabbítását kérte, de ezt az eurózóna pénzügyminiszterei elutasították.
Leminősítette Görögországot a Fitch Ratings
A befektetésre nem ajánlott - spekulatív - osztályzati sáv mélyére süllyesztette Görögország államadós-besorolását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő kedden késő este Londonban bejelentette, hogy az eddigi "CCC"-ről egy fokozattal "CC"-re rontotta Görögország hosszú futamidejű hazai és külső szuverén adósságának osztályzatát.
A Fitch indoklása szerint a görög kormány és a hitelezők közötti tárgyalások félbeszakadása jelentősen növelte annak a kockázatát, hogy Görögország a következő hónapokban képtelenné válik adósságtörlesztési kötelezettségeinek teljesítésére, beleértve a magánszektorbeli hitelezőkkel szembeni kötvénykötelezettségeket is. A Fitch Ratings közölte, hogy a magánhitelezőkkel szembeni törlesztési csődhelyzet beálltát most már valószínűnek tartja.
Bár a hétvégére kiírt népszavazáson - amelyen a hivatalos hitelezők megállapodási javaslatáról kell dönteni - a jelenlegi közvélemény-kutatások a javaslat elfogadásának adnak nagyobb valószínűséget, az elutasítás kockázata is jelentős - áll a hitelminősítő elemzésében.
A Fitch szerint ha a referendumon elutasító döntés születik, az drámai mértékben megnövelné annak az esélyét, hogy Görögország távozni kényszerül az euróövezetből. A cég szerint e távozás valószínűleg zűrzavaros körülmények közepette menne végbe, mivel a jelenlegi görög kormány részéről nem várható együttműködés az európai hatóságokkal ilyen fejlemény esetén. A bankbetétekre bevezetett hozzáférési korlátozások még tovább rontják a görög gazdaság kilátásait, a Fitch Ratings ezért most már 1,5 százalékos GDP-visszaesést vár Görögországban 2015 egészében.
A hitelminősítő hangsúlyozza, hogy a gazdasági kilátásokat e módosított előrejelzéshez képest is súlyos lefelé ható kockázatok terhelik, és még mélyebb recesszió is következhet, ha a népszavazáson elvetik a hivatalos hitelezők megállapodási javaslatait.
Előző nap egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's is leminősítette Görögország államadós-besorolását, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a görög kormány a jelek szerint a belpolitikai meggondolásokat a pénzügyi-gazdasági stabilitás, a kereskedelmi hitelek törlesztése és az euróövezeti tagság elé helyezi. A hitelminősítő szerint ennek jele az is, hogy a görög kormány népszavazást hirdetett a hivatalos hitelezők válságmegoldási javaslatairól. Mindezek alapján a cég "CCC"-ről egy fokozattal "CCC mínusz"-ra rontotta a hosszú futamidejű görög államadósság-osztályzatot, és az új besoroláson is további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást hagyott érvényben.
A Standard & Poor's a leminősítés indoklásában közölte: megítélése szerint most már 50 százalék körüli az esélye annak, hogy Görögország távozik az euróövezetből, az pedig gyakorlatilag elkerülhetetlen, hogy - hacsak nem következik be valamilyen nem várt kedvező változás - Görögország fél éven belül törlesztési csődbe kerül kereskedelmi adósságállományával.
Az S&P kiemelte azt a véleményét is, hogy ha Görögország távozik az euróövezetből, és ezzel végérvényesen elveszíti hozzáférését az eurójegybank (EKB) finanszírozási forrásaihoz, az súlyos devizahiányt teremtene, ami potenciálisan azt is eredményezheti, hogy jegyrendszert kell bevezetni alapvető importtermékekre, például az üzemanyagokra.

Forrás
MTI