Az EU-s támogatás ellenére sem épült meg a helembai Ipoly-híd
HELEMBA. A kész tervek, egyezmények és az uniós támogatás ellenére sem épült meg Ipolydamásd és Helemba között a folyót átívelő szerkezet.
A második világháború előtt körülbelül három kilométerenként talált átkelési lehetőséget az utazó az Ipoly mentén, ma akár negyven kilométert is kerülhet az, aki szeretne átjutni a túlparton alig ötszáz méterre lévő településre. A szlovák és a magyar kormány között szerződés született arról, hogy hidakat emelnek az Ipoly felett, tervek készültek, sőt uniós támogatás is lett volna például az Ipolydamásd és Helemba közötti összeköttetés létesítésére, mégsem kezdtek hozzá a híd építéséhez. A beruházás elmaradásának okairól készített összeállítást a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsora.
Medvácz Lajos, az Ipoly Eurórégió elnöke, Balassagyarmat polgármestere a határ menti együttműködés elkötelezett híve. A Vasárnapi újságban hangsúlyozta: az Ipoly Eurórégió azt az állásfoglalást képviseli, hogy a hidak nem csak a maguk fizikai valóságukban jelentenek kapcsolatot emberek, területek és régiók között, hanem eszmeiségben, értékekben is. Az Ipolyon megépülő hidak ezt fogják elősegíteni, tette hozzá. Az Ipolydamásd és Helemba közötti híd megépítéséhez már elkészültek a kivitelezési tervek, a pénz is rendelkezésre állt, de a Nyitra megyei önkormányzat nem adott engedélyt a megvalósításra. Ennek ellenére nem mondanak le róla, hiszen két híd már megépült az Ipolyon, s ez példa lehet a továbbiakra.
Rományik Ferenc, Ipolydamásd polgármestere a műsorban arról beszélt, hogy nem csak a településnek, hanem az egész térségnek nagy lehetőséget jelentene a híd. Letkésen van ugyan egy határátkelő, az ipolydamásdi azonban jóval közelebb van a helembai turisztikai gócponthoz. A Budapest és Bécs közötti Eurovelo-6 kerékpárút jelenleg Szobon véget ér, majd Esztergomnál folytatódik. A nyomvonalát Szobtól másfél kilométerre a leendő Ipoly-hídon át lehetne vinni. Ezek a tervek is elkészültek már, magyarázta a polgármester. De a Dunakanyar is sokkal egyszerűbben átjárhatóbbá válna az Ipolydamásd és Helemba közötti hídon. Szob és Vác irányából elérhetővé válnának az esztergomi és párkányi munkahelyek, amelyek most jóval nagyobb kerülővel közelíthetők csak meg, tette hozzá Rományik Ferenc.
Kosznovszki Henrietta, Helemba polgármestere portálunknak elmondta, hogy az Európai Területi Társulás (ETT) megalakulása után az Ipoly-híd ügyével szlovák részről Nyitra megye, míg magyar oldaról Pest megye foglalkozik tovább. A két megye kulcsprojektként kezeli az Ipolydamásdot és Helembát összekötő híd megépítését; céljuk a költségek csökkentése és ésszerű elosztása, az azonban egyelőre nem látható, hogy mikor kezdődhet meg az átkelő építése.
Helembának nagyon sokat jelentene, ha megépülne a híd, mert Helemba egy zsákfalu – mondta M. Nagy László helembai lakos. Ha át akarnak kelni az Ipolyon, akkor nyáron meg kell várni, hogy térdig érő víz legyen, télen pedig, hogy befagyjon. A vasúti hídon ugyan át lehet menni gyalog, de az kissé elesik a településtől. Ebben a világban a hidakat nem rombolni, hanem építeni kell, de nincs szükség gigantikus méretű hidakra – tette hozzá. A 670 lakosú Helembán nagyon nagy a munkanélküliség, a fiatalok elvándorolnak. Ezért is nagy segítség lenne, ha egyszerűbben át tudnának menni Szobra vagy Vácra, és nem kellene Esztergom felé kerülni vagy várni a szobi kompra – magyarázta M. Nagy László.

Forrás
Hírek.sk, hirado.hu, Kossuth Rádió, pestmegye.hu