Az emberek irthatták ki a moákat Új-Zélandon
OTAGO. Újabb DNS-vizsgálatok alapján mégis a korai emberi telepesek irthatták ki Új-Zélandon a moákat.
A kutatók szerint a moa-DNS azt sugallja, hogy e madarak populációja érkezésünk előtt stabil volt. Új-Zéland a röpképtelen moa kilenc fajának adott otthont, mígnem Kr. u. 1300-ban megérkeztek az emberek. Egy évszázadon belül az összes moafaj eltűnt. A régészeti adatokból ítélve az emberek vadásztak a madarakra, és valószínűleg ki is irtották őket.
Csakhogy nem könnyű elkülöníteni az ember állatpopulációkra gyakorolt hatását a környezetiektől, többek között a klímaváltozásétól. A nagy testű állatok – mint a mamutok – szintén kihaltak, amikor az emberek megérkeztek az amerikai kontinensekre és Ausztráliába, ami szintén gyanús körülmény. Egy friss kutatás azonban feltárta, a sarkvidéki mamutok a klímához adaptálódó vegetáció átalakulása nyomán, nem pedig a túlzott mértékű vadászat miatt tűntek el.
Morten Allentoft, a Koppenhágai Egyetem kutatója és csapata négy moafaj 281 fosszíliájából származó örökítőanyagot vette szemügyre. Kiderült, hogy a moák genetikai változatossága kihalásuk előtt közel 3000 éven át állandó volt, ami stabil populációra utal. Allentoft eredményei ellentmondanak Neil Gemmell, az Otago Egyetem kutatójának korábbi tanulmányainak. 2004-ben moafosszíliákból származó mitokondriális DNS-t vizsgált, és kiderítette, hogy Új-Zélandon Kr. e. 4000 és Kr.u. 1000 között 3-12 milliós moapopuláció élt.
Egy különálló vizsgálat pedig azt mutatta ki, az első emberek 300 évvel későbbi érkezésekor csak 159 ezer madár volt a szigeteken, ezért Gemmell következtetése szerint a moapopulációkat már azelőtt megtizedelte valami, hogy az emberek vadászni kezdtek volna rájuk - ismertette a hirado.hu. Ezek a becslések azonban nem megbízhatóak, mivel a DNS nem a megfelelő eszköz a populációs méret megállapítására – mondja Allentoft. Az örökítőanyag szerinte csak a trendek kimutatására alkalmas.
Csakhogy nem könnyű elkülöníteni az ember állatpopulációkra gyakorolt hatását a környezetiektől, többek között a klímaváltozásétól. A nagy testű állatok – mint a mamutok – szintén kihaltak, amikor az emberek megérkeztek az amerikai kontinensekre és Ausztráliába, ami szintén gyanús körülmény. Egy friss kutatás azonban feltárta, a sarkvidéki mamutok a klímához adaptálódó vegetáció átalakulása nyomán, nem pedig a túlzott mértékű vadászat miatt tűntek el.
Morten Allentoft, a Koppenhágai Egyetem kutatója és csapata négy moafaj 281 fosszíliájából származó örökítőanyagot vette szemügyre. Kiderült, hogy a moák genetikai változatossága kihalásuk előtt közel 3000 éven át állandó volt, ami stabil populációra utal. Allentoft eredményei ellentmondanak Neil Gemmell, az Otago Egyetem kutatójának korábbi tanulmányainak. 2004-ben moafosszíliákból származó mitokondriális DNS-t vizsgált, és kiderítette, hogy Új-Zélandon Kr. e. 4000 és Kr.u. 1000 között 3-12 milliós moapopuláció élt.
Egy különálló vizsgálat pedig azt mutatta ki, az első emberek 300 évvel későbbi érkezésekor csak 159 ezer madár volt a szigeteken, ezért Gemmell következtetése szerint a moapopulációkat már azelőtt megtizedelte valami, hogy az emberek vadászni kezdtek volna rájuk - ismertette a hirado.hu. Ezek a becslések azonban nem megbízhatóak, mivel a DNS nem a megfelelő eszköz a populációs méret megállapítására – mondja Allentoft. Az örökítőanyag szerinte csak a trendek kimutatására alkalmas.
Forrás
hirado.hu
