Az egyetemek költségvetése nem fedezi a béremelést
A jóváhagyott költségvetés és az 1,5 százalékos fizetésemelés alapján kiderül, hogy a januártól esedékes fizetésemeléshez szükséges összeg hozzávetőleg 4,5 és 5 millió euró közt mozog. „Fogalmam sincs, mit teszünk, ha júliustól újabb egy százalékkal emelik a béreket” – magyarázta Smieško rámutatva, hogy a bérek az áru- és szolgáltatási dotációnak maximum 80 százalékát alkothatják, miközben nem egy felsőoktatási intézmény már szinte a maximumot is elérte.
Smieško szerint ez esetben az elképzelt forgatókönyv az, hogy azoknak az alkalmazottaknak, akik az átlagon felüli feladatok végrehajtásáért személyi értékelésben részesülnek, annyival csökkentik a személyi értékelés összegét, amennyivel a bérüket kellene megemelni. „A személyi értékeléssel nem rendelkezőknek 1,5 százalékkal emeljük a bérét. Még akkor is, ha nem rendelkeznek a teljesítményüket tükröző személyi értékeléssel. A főiskolák és egyetemek kénytelenek lesznek más forrásokat keresni erre a célra, esetleg abból a bizonyos egymillióval megemelt költségvetési forrásból” – magyarázta Smieško.
A felsőoktatási intézmények anyagi helyzetére nézve azoknak az alkalmazottak a menesztése, akik nem teljesítik száz százalékig feladataikat, nem jelent megoldást, mivel a kollektív szerződés sok esetben hét hónapos végkielégítést tartalmaz. Amennyiben az iskolák 5 hónapon keresztül provizóriummal működnének – mint az elmúlt évben – akkor az elbocsátottaknak év végéig járna a fizetés.
A törvények és a pénzügyi stabilitás egyaránt hiányoznak a főiskolák, egyetemek és a tudomány háza táján. A fejlett országok felsőoktatási intézményei évekkel előre birtokában vannak az információnak, hogy a GDP hány százaléka oszlik meg - és milyen formában - a főiskolák, egyetemek, illetve a tudományos intézmények közt – magyarázta Smieško.
Az oktatási minisztérium a bérek valorizációjához szükséges pénzeszközöket azonnal továbbítja a főiskoláknak, mihelyt azt a pénzügyminisztériumtól megkapta – tájékoztatott Beáta Dupaľová Ksenzsighová, az oktatási minisztérium szóvivője.
A bérek valorizációjára jóváhagyott összeg elegendő valamennyi állami felsőoktatási intézmény alkalmazottjának a bértáblázat alapján megemelt fizetésére. Ez az összeg túlmutat a felsőoktatási intézményeknek 2015-re megszabott költségvetési kereten, melyet valamennyi felsőoktatási intézmény képviselete véleményezés végett megkapott” – zárta le a témát Dupaľová Ksenzsighová.