Az autonómia mellett emelt szót Sógor Csaba az Európai Parlamentben
BRÜSSZEL. Több magyar európai parlamenti (EP-)képviselő is szót kapott az egyperces felszólalások keretein belül az Európai Parlament plenáris ülésén.
Sógor Csaba, az Európai Néppárt romániai magyar képviselője a román kisebbségpolitikát bírálta. Mint rámutatott: a román kisebbségvédelmi rendszer korántsem olyan fejlett, mint azt több román kormánypolitikus állította a közelmúltban.
Sógor kifejtette: nagy a különbség a valóság és a között, ami a jogszabályokban le van írva. Példaként említette, hogy bár az anyanyelvhasználat jogát jogszabály rögzíti, az állami hatóságok mégis több RMDSZ-es (Romániai Magyar Demokrata Szövetség) polgármestert megbüntettek, mert megkövetelték a magyar nyelvtudást.
„Európa nyugati felén autonómiák rendszerével oldották meg az őshonos nemzeti kisebbségek követeléseit és jogait, az új tagországokban is ez lenne a követendő példa" – fogalmazott Sógor Csaba.

Forrás
MTI, erdely.ma