2019. október 4., 10:24

Az amerikai külügyminisztérium rakéták eladását hagyta jóvá Ukrajna számára

Az amerikai külügyminisztérium bejelentette csütörtökön, hogy jóváhagyta Javelin típusú páncéltörő rakéták eladását Ukrajna számára.

Javelin rakéta
Fotó: TASR/AP

A jóváhagyás a Raytheon cég által gyártott, 150 darab rakétára és a hozzá tartozó felszerelésekre vonatkozik. A tervezett üzlet mintegy 39,2 millió dollár értékű.

A Javelin az Egyesült Államokban kifejlesztett hordozható, infravörös önirányító rendszerű páncéltörő rakéta, amelyet két amerikai vállalat gyárt: a Raytheon mellett a Lockheed Martin is.

A rakétaeladásról érintőlegesen szó esett a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusi telefonbeszélgetésében is, amelyet demokrata párti törvényhozók vitatnak, és amelyre hivatkozva elindították az elnök alkotmányos elmozdításának eljárásához szükséges vizsgálatokat.

A fegyvereladásról Washington és Kijev már jóval a telefonbeszélgetés előtt megállapodott. Donald Trump a júliusi beszélgetésben egyáltalán nem is hozta szóba ezt a témát, és Zelenszkij is csupán annyit mondott: „készen állunk a további együttműködésre, és különösen készen állunk arra, hogy védelmi célokra több Javelint vásároljunk az Egyesült Államoktól”.

A beszélgetés teljes leiratát a Fehér Ház a múlt héten hozta nyilvánosságra, és a The New York Times című lap - a lapszélre írt jegyzetekkel ellátva - közölte.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.