2017. augusztus 12., 18:12

Ausztria 20 év múlva olyanná válhat, mint Afganisztán

BÉCS. Egy Ausztriában élő iraki keresztény figyelmezteti az országot arra, hogy ha nem történik semmi, annak szörnyű következményei lehetnek.
201708121728060.0000000000000000000000000000000001a__auszt.jpg

Az iraki keresztény Maria álnéven adott nyilatkozatot, amelyet a Kronen Zeitung közölt.  Mariát üldözték hite miatt Irakban, Ausztriában önkéntesként dolgozott egy osztrák befogadóközpontban.

Rengeteg migránssal találkozott, elmondása szerint rendszeresen arról beszélgetnek a muszlimok, hogy egyszer majd átveszik az irányítást Ausztria felett.

Maria szerint a migránsok eszmecseréje mindig a vallás körül forgott, ami érthető is, hiszen ezek az emberek olyan kultúrából származnak, amelynek minden apró kis részletét átitatja az iszlám világszemlélet.

"Ez az egyetlen, amit ismernek. Mégis mit várunk olyan emberektől, akik Ausztriába jönnek, és ez az ideológiájuk?” - tette fel a kérdést a lapnak nyilatkozva. Elmondása szerint a legtöbb muszlim migráns ledöbbent az osztrák társadalom szabadelvűsége, az országban lévő vallásszabadság pedig egyenesen sokkolta őket.

Maria figyelmeztet arra is, hogy rengeteg radikális iszlamista csoport van az osztrák befogadóközpontokban, akik rendszerint azzal nyugtatják a migránsokat, hogy nyugodtan gyakorolhatják hitüket, mert Ausztria hamarosan az övék lesz. "A politikusoknak közbe kell avatkozniuk, különben Ausztria legfeljebb húsz éven belül oda juthat, ahol Afganisztán tart most.” 

A keresztény menekült az osztrák törvényhozók felé is tolmácsolta aggodalmát, ugyanis „Irak, Egyiptom és Szíria 40-50 évvel ezelőtt még liberálisnak számított, de azóta radikálisan megváltozott a helyzet” - mondta az osztrák lapnak az iraki Maria.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.