Átadták a Rimaszombat és Kurinc közötti kerékpárutat
RIMASZOMBAT. Elkészült a Rimaszombat és Kurinc közötti kerékpárút, amelynek ünnepélyes átadására november 6-án, csütörtökön került sor.
A Rimaszombat melletti Zöld Víz Üdülőövezet területére vezető kerékpárvonalat a város polgármestere, Šimko József adta át, mintegy 100 kerékpáros jelenlétében. Az eseményt Kamil Juhaniak, szlovák válogatott kerékpáros is megtisztelte részvételével.
Megnyitó beszédében Šimko kiemelte, hogy az új kerékpárúttal biztonságosabbá válhat a nyaraló övezetben a közlekedés. Véleménye szerint szükség is van erre, ugyanis az idén júniusban újranyitott fürdőnek köszönhetően megnövekedett az áthaladó forgalom és számos baleset történt ezen a szakaszon. A nyári hónapokban voltak olyan hétvégék, amikor 2500-nál több látogatója volt a Rimaszombathoz tartozó üdülőövezetnek.
A polgármesteri tisztségért újra induló Šimko felidézte, hogy az út megépítése nem várt nehézségekbe ütközött, mert a város smeres képviselői kihúzták a költségvetésből az erre szánt pénzt. A három méter szélességű út kivitelezése végül 50 ezer euróba került. Ez az összeg a földmunkákra és az aszfaltozásra volt elengendő, a kiépítéshez szükséges többi munkát a Városi Közterület-fenntartó Vállalat munkatársai végezték el.
Az egykori vasútvonal mentén húzódó, kb. két kilométer hosszúságú bicikliúton három fedett megállót is elhelyeztek. A kerékpárút két részből áll majd, a második szakasza a tervek szerint egészen a „Nyugat” elnevezésű városi lakótelepig tartana és várhatóan három éven belül készülhet el. A projekthez támogatását adta Marián Kotleba besztercebányai megyefőnök is - tájékoztatott Šimko József.
Forrás
Hírek.sk, - virsinszky -


