2013. április 1., 08:46

Árvíz Magyarországon - Egyre több folyón van legmagasabb fokú készültség

BUDAPEST. A magyar Országos Vízügyi főigazgatóság szóvivője szerint egyre több folyón lesz szükség a legmagasabb fokú készültségre. A legmagasabb fokú készültségi szint várható a Sajón, a Zagyván és továbbra az marad is a Kapos folyón, de komoly áradásra lehet számítani a Rábán és a Kőrösökön is.

Magyarországon már több mint 1200 kilométer hosszú töltésen van első, vagy másodfokú árvízvédelmi készültség. A Zala folyó a megyében mindenütt kilépett a medréből, emellett Nagykanizsán kiöntött és településrészt veszélyeztet a Principális-csatorna. A Szentgyörgyvári-hegy lábánál lévő patak vízszintje is annyira megemelkedett, hogy elöntheti az ott lévő lakóházakat, ezért homokzsákokkal védik az épületeket.

A Zala megyei Liszóban is homokzsákokkal védekeznek, mert kiöntött a Liszói-patak, emiatt két lakóház került veszélybe. Nemesnépen a Szentgyörgyvölgyi-patak is már az utcákon folyik, de lakóépületeket nem öntött el a megelőző védekezésnek köszönhetően. Kerkakutason – ahol délben egy idős embert kellett kimenteni a víz által körbezárt házából – a Cupi patak vízszintje délutánra apadni kezdett. Kerkafalván két lakóépületet is körbezárt a víz, három embert kellett kimenteniük a tűzoltóknak.

Keszthelyen súlyossá vált a helyzet, mert a Balaton-parti vasúti nyomvonal alatt kialakított átereszek már nem képesek levezetni a csapadékvizet a Balatonba. Fokozza a problémát, hogy a csatornarendszer túltelítődött, ezért már lakóházakba is visszaduzzasztja a vizet.

Az áradás, a belvizek, illetve vízátfolyás, sárelöntés miatt több alsórendű utat is le kellett zárni egyebek között Zalában Tófej és Söjtör között, Győr-Moson-Sopron megyében az Ivánt Pusztacsaláddal összekötő utat, Vas megyében pedig 18 alsórendű utat.

Csákánnyal vájtak elvezető árkokat a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai a Hortobágy folyón a Szentágotai hídnál. Így vezették le a vizet a védműről. A folyó teljes, 34 kilométeres szakaszán másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben -- tájékoztatott az M1 Híradó illetve az MTI. 

Első, illetve másodfokú készültség mellett védekeznek a belvíz ellen Csongrádban

Az előrejelzések egyelőre nagy különbségeket mutatnak a várható csapadék mennyiségét illetően, de rosszabb esetben akár további 30 milliméternyi eső is hullhat a következő egy hétben. Ez a mennyiség újabb településeken teheti szükségessé belvízvédelmi készültség elrendelését, illetve komoly beavatkozás is szükséges lehet.

A Cuhai Bakony-ér vízszintjének emelkedése miatt nyúlgátat építenek a Győr-Moson-Sopron megyei Mezőörs településen - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vasárnap este közleményben az MTI-t. Dobos Viktória, a katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője elmondta: mintegy 200 méter hosszan építik ki a nyúlgátat (átmeneti védőtöltést) a Fő utcán. 

Vas megyében már tetőzött a Rába Szentgotthárdnál, Körmendnél viszont hétfő reggelre várták a tetőzést, ezért a Rába völgyében még lehetnek elöntések. A folyónak ezen a szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap az MTI-vel.

Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint többségében még áradnak a vízfolyások, a Sorok- és a Perint-patak mentén akár jelentős elöntésekkel is számolni kell. Ugyanakkor megkezdődött az apadás a Gyöngyös-patakon Kőszegnél, a Pinka-patakon a Vas megyei Felsőcsatárnál, valamint a Répcén a Győr-Moson Sopron megyei Répcevisnél. A szóvivő elmondta: a vasi tűzoltók az erős széllökések és a felázott talaj miatt kidőlt fákat távolítottak el az útból, és vizet szivattyúztak.

Vas megyében a 13 településen védekeztek a vízkárok enyhítése érdekében, jelenleg is dolgoznak Szentpéterfán, Jákon, Ostffyasszonyfán, Söptén, illetve Táplánszentkereszten.

Pécsi Norbert Sándornak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivőjének tájékoztatása szerint a megyében jelenleg 17 alsórendű útszakaszon van érvényben teljes útlezárás vagy félpályás forgalomkorlátozás vízátfolyások miatt.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.