2012. június 13., 18:44

Árvíz - Első fokú készültség a Dunán

GYÕR. Első fokú árvízvédelmi készültséget léptet életbe csütörtök reggel hat órakor a Duna több szakaszán is a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A szervezet szerint az árhullám a második fokozat szintjét is megközelítheti.

Az igazgatóság az MTI-vel szerdán azt közölte: a Duna felső szakaszán és a mellékfolyókon az eddig lehullott csapadék hatására árhullám indult el, ezért tették meg az intézkedést a Vének-Dunaremete szakaszon, a Dunakilitinél lévő duzzasztó, valamint a Vének-Dunaszentpál szakasz bácsai gátőrjárásán.

A levonuló árhullámmal a szigetközi hullámtér is víz alá kerül. Az osztrák előrejelzések alapján készült prognózis szerint a Duna vízállása Nagybajcsnál a második árvízvédelmi fokozat szintjét is megközelítheti, Győrben a víz a homokos partot és a rakpartot is elöntheti - olvasható a Janák Emil központi védelemvezető által jegyzett közleményben.

A Duna menti és a Mosoni-Duna menti belvízvédelmi szakaszokon szerdán 11 órától első fokú belvízvédelmi készültség van érvényben.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.