2018. december 8., 09:57

Annegret Kramp-Karrenbauer lett a CDU pártelnöke

Annegret Kramp-Karrenbauert választották a CDU pártelnökének. Kiszelly Zoltán elemző és Tóth Erik politológus szerint a küldöttek ezzel az állandóságra szavaztak.

CDU-elnökválasztás
Fotó: MTI

Angela Merkelt 2000. április 10-én választották meg először a CDU elnökének, azóta nyolcszor erősítették meg pozíciójában. Az elmúlt években azonban a kereszténydemokraták 40 százalék fölötti támogatottsága 30 százalék alá csúszott. A kancellár háromszor kényszerült nagykoalícióban kormányozni, és a populista AfD személyében kihívója is akadt. Merkel október 29-én bejelentette, hogy nem pályázza meg újra a tisztséget, és legkésőbb 2021 őszén visszavonul a politikai életből. A szombati elnökválasztáson Annegret Kramp-Karrenbauert választották a CDU élére.

A Merkel-klón győzött

„Sokan mondják, hogy Annegret Kramp-Karrenbauer Angela Merkel klónja: hasonlít rá és a karrierje is sok dologban egyezik, hiszen Merkel is először a párt főtitkára volt, innen került a pártelnöki, majd a kancellári székbe” – fogalmazott Kiszelly Zoltán politológus az M1 Szemtől szembe című műsorában.

Mint mondta, Angela Merkel azzal tett szert vezető szerepre, hogy ki akart lépni a még mindig befolyásos, de formális pozíciót már nem birtokló Helmut Kohl árnyékából, és a mostani választás is erről szólt: kilépjenek-e az utódok Angela Merkel politikájának árnyékából? A két férfi jelölt erre vállalkozott, de végül a küldöttek azt a jelöltet választották, aki Angela Merkel politikáját folytatja.

Amikor Annegret Kramp-Karrenbauer Merkel politikájához képest visszalépést ígért, az még kicsit talán a kampány hatása volt, mert tapasztalta a választópolgárok elvárásait: az emberek nem a bevándorlás megszervezését, hanem éppen ellenkezőleg, a határozott fellépést sürgették – reagált Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője.

Annegret Kramp-Karrenbauer előállt néhány olyan gondolattal, ami szimpatikus lehet például egy közép-európai állampolgár számára. A migránsok kötelező betelepítési kvótája helyett közös szolidaritást javasolt. Angela Merkel is nemrég az utóbbi mellett foglalt állást, ebből kifolyólag Annegret Kramp-Karrenbauer politikájából később sem biztos, hogy kikerülnek a kötelező betelepítési mechanizmusok, de azért számíthatunk változásokra a német belpolitikában – fogalmazott Tóth.

Megállítható-e a CDU népszerűségvesztése?

Arra a kérdésre, hogy a CDU elnökválasztása után is megmarad-e Angela Merkel kancellár függetlensége, Kiszelly Zoltán azt felelte, hogy a kancellárt egy komplett programmal választják meg. A koalíciós szerződés utolsó bekezdése azonban lehetővé teszi, hogy a három kormányzó párt félidőnél, azaz jövő szeptemberben felülvizsgálhatja, hogy mit valósítottak meg a programból.

„Angela Merkel »egy béna kacsa, akit nem a pártja fog«, hiszen amikor nem volt meg a kancellári többség a saját pártjától, akkor bátran számíthatott a zöldek vagy a baloldal szavazatára is” – hangsúlyozta Kiszelly.

A nagykoalíció támogatóinak folyamatos csökkenése a migráció támogatása mellett abból fakad, hogy a német emberek legégetőbb problémáit – a dolgozói és az időskori szegénységet, a lakhatási nehézségeket és a dízelautók növekvő tilalmát – évek óta nem sikerül megoldani. A német polgárok új válaszokat várnak a politikától, így miután Merkelhez hasonló kaliberű elnököt választottak a CDU élére, a párt további népszerűtlenedése várható – folytatta a politológus.

Tóth Erik úgy gondolja: Annegret Kramp-Karrenbauer megválasztásával nem lehet fordulatra számítani a migrációs politikában. A Bundestag a napokban a nagykoalíció jóvoltából megszavazta az ENSZ migrációs csomagját. Ez azt mutatja, hogy a CDU-elnök nem fog érdemi hatást kifejteni a kormányzati vagy a párt által képviselt migrációs politikára. Egyszerűen nincsenek meg a megfelelő erős politikusok, akik képesek lennének felvenni a versenyt.

Spahn hozzáállása magánéleti kérdésekhez nem találkozik a német nép többségének véleményével. Egyrészt fiatal, másrészt nem tudott a másik két jelölttel szemben olyan alternatívákat felállítani, amit a párttagok értelmezhetnek – mondta Tóth Erik a harmadik jelöltről.

Spahn még a csikóéveiben van. Meghökkentő ötletei vannak, nem kiforrott. 15 év múlva remek politikus lesz – tette hozzá Kiszelly Zoltán.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.