Andrej Kiska kinevezte a rendőr-akadémia új rektorát
Samuel Abrahám a pozsonyi Liberális Tanulmányok Nemzetközi Iskolája, Jozef Jarab a rózsahegyi Katolikus Egyetem, Lucia Kurilovská pedig a pozsonyi rendőr-akadémia új rektora lett, s vehette át kinevezési dekrétumát az elnöki palotában Andrej Kiskától.
A köztársasági elnök beszédében megemlítette, hogy a Katolikus Egyetem és a rendőr-akadémia iránt az utóbbi időben élénken érdeklődött a sajtó. „Nemcsak én, de a közvélemény is azt várja önöktől, hogy képesek lesznek helyreállítani az ezután önök által vezetett iskolák csorbát szenvedett hírnevét” – mondta Jarabnak és Kurilovskának az államfő.
A rendőr-akadémia két évig rektor nélkül működött. Robert Kaliòák belügyminiszter már Ivan Gašparoviè hivatali ideje alatt is javasolt a rektori tisztség betöltésére Kurilovskát. A korábbi államfő azonban kifogásolta, hogy a jelölt csupán szakasszisztensként tevékenykedett. Kurilovská – aki kritikával illette Gašparovièot amiatt, hogy nem nevezte ki Jozef Èentéšt főügyésznek – azóta tudományos fokozatot szerzett.
Lucia Kurilovská ma az újságíróknak elmondta, tervei között szerepel a fizikai kiképzés, illetve a lövészet és egyes tantárgyak oktatásának kibővítése. „Megvan az elképzelésem, hogyan bővítsem az egyes tantárgyak oktatását, főként, ami a gazdasági bűncselekményeket és az idegenekkel való jogi kapcsolatokat, valamint a törvényszéki projektekhez szükséges pénzeszközök beszerzésének módját érinti “ – fejtette ki.
„Véleményem szerint életerejével esélye van arra, hogy sok új ötletet hozzon, s van egy olyan érzésem, hogy egy év múlva egészen más fényben, viszonylag modernebb kivitelben fogjuk látni a rendőr-akadémiát“ – nyilatkozta Robert Kaliòák belügyminiszter. Gašparoviè korábbi habozásával kapcsolatban elmondta: „több akadály is felmerült, de a színvonal érdekében néha érdemes várni“. Hozzátette, hogy a rendőr-akadémia iránt nagy az érdeklődés, s a jövőben igyekeznek majd bővíteni az intézmény tevékenységét.