2016. november 8., 23:29

Amerikai elnökválasztás - Hat csatatér államban vezet Clinton

WASHINGTON. Egy előrejelzés szerint, amelyet az előzetesen szavazók körében végeztek, Hillary Clinton, a Demokrata Párt elnökjelöltje hét csatatér állam közül hatban vezet. Donald Trump közben feljelentést tett, mert Nevadában a szavazók szerinte a megengedett időn túl is voksolhattak.
201611082314130.K__AP20161105089.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A Votcastr közvélemény-kutató cég által helyi idő szerint kedd délután nyilvánosságra hozott, az előzetesen szavazókra vonatkozó adatsor szerint Clinton győzelme várható Coloradóban, Floridában, Nevadában, Ohióban, Pennsylvaniában és Wisconsinban.

A Republikánus Párt jelöltje, Donald Trump csak Iowában számíthat győzelemre, ahol mindössze egy százalékkal előzi meg Clintont.

A szóban forgó előrejelzés óvatossággal kezelendő, mert az az előzetes szavazás jogával élő 42 millió polgár választási magatartása erősen különbözhet az összlakosságétól.

Guam szigetén, amely nem ad elektort, Hillary Clinton nyerte a választást

Guam szigetén a demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton nyerte a választást, bár Guam nem ad elektort.

Guam a Mariana-szigetvilág egyik szigete a Csendes-óceán nyugati részén, és nem szövetségi állama, hanem külső területe az Egyesült Államoknak, nevezik külbirtoknak is. A guamiak amerikai állampolgárok, de szavazatuk az elnökválasztáson nem számít, mert nincs képviseletük az elektori kollégiumban. Ugyanakkor a szövetségi törvényhozásba küldenek képviselőt. 

Ennek ellenére a mintegy 540 négyzetkilométer nagyságú szigeten ugyanúgy megtartották az előválasztásokat, voksoltak republikánus és demokrata elnökjelöltre (Hillary Clintont és Donald Trumpot választották), és szavaztak - az USA többi részét jóval megelőzve - az elnökválasztás napján is. Noha az országos eredménybe nincs beleszólásuk, a guamiak döntésére mégis odafigyelnek az Egyesült Államokban. Az elmúlt évtizedekben ugyanis mindig az nyerte meg az elnökválasztást, aki Guamon győzött.         

A fővárosban, Hagatnában lévő választási bizottság adatai szerint a szigeten 52 ezer a regisztrált választók lélekszáma, és közülük valamivel több mint 32 ezren jelentek meg az urnáknál. Elsöprő többségük, 71,63 százalékuk Hillary Clintonra szavazott. A republikánus jelölt, Donald Trump csak 24 százalékot kapott. Valamivel több mint négy százalék pedig egy harmadik jelölt, a szocialistának mondott  Emidio Soltysik mellett tette le a voksát.

Donald Trump feljelentést tett, de elutasították

Donald Trump republikánus elnökjelölt feljelentést tett, mert Nevadában a szavazók egy helyütt szerinte a megengedett időn túl is voksolhattak. Gloria Sturman bírónő, akihez a republikánus óvás érkezett, kedden délután elutasította, hogy azonnal intézkedjen az ügyben.

Donald Trump kampánycsapatának helyszíni tapasztalatai szerint a nevadai Las Vegas egyik választóhelyiségében a múlt héten lehetővé tették, hogy a helyiség a hivatalos időn túl is nyitva tartson, hogy a korai szavazáson résztvevő, még várakozó emberek szavazhassanak.     

Nevada azon államok közé tartozik, ahol mód volt a korai szavazásra, s bár a szavazóhelyiségek reggel 8-tól este 8-ig tartanak nyitva, a törvény lehetővé teszi, hogy akik este nyolckor sorban állnak, de még nem tudtak bejutni a szavazófülkébe, azok szavazhassanak, vagyis a szavazóhelyiség nyitva maradjon. Óvásában Donald Trump azt kérte az illetékes választási bizottságtól, hogy a vitatott választási helyiségben leadott szavazatokat különítsék el és ne adják hozzá a többi vokshoz, a választási eredmények esetleges későbbi vitatása miatt.   

Sem az ügyben illetékes nevadai hatóság, sem a Clinton-kampány nem reagált a republikánus elnökjelölt lépésére. David Bossie, Trump kampányának helyettes szóvivője azonban az MSNBC televízióban azt mondta: nem arról van szó, hogy így akarnák elbátortalanítani a spanyolajkú szavazókat, hanem arról, hogy "tiszteletben kell tartani a játékszabályokat".   

Nyilatkozott a Fox televíziónak Donald Trump is. Az üzletember leszögezte, hogy meg kell őrizni a választások tisztaságát. Kitért arra is, hogy ahol elektronikusan szavaznak, ott sok helyütt gond van a gépekkel, amelyek szerinte automatikusan a demokratákra fordítják át a republikánus szavazatokat. "Nem hiszem, hogy a választásnak ma éjjel vége lesz" - fogalmazott a Fox televízió munkatársának kérdésére válaszolva Trump, majd hozzátette: mielőtt elfogadná a választási vereséget, még utána néz, hogy a választások során hol, mi történt.   

Az amerikai médiában elhangzó első kommentárok szerint Trump és kampánycsapata érezheti, hogy a republikánusok elveszítik az elnökválasztást, s ez az első óvás a jele lehet annak, hogy később vitatják majd a választási eredményt.  

Gloria Sturman bírónő, akihez a republikánus óvás érkezett, kedden délután elutasította, hogy azonnal intézkedjen az ügyben. A nevadai bírónő érvelése szerint egy azonnali intézkedéskor nyilvánosságra kerülhetne a szavazók személyazonossága, s később zaklatások érhetnék őket.

Több helyen meghibásodott a szavazógép

Öt észak-karolinai körzetben gép helyett papíron szavaznak, mert meghibásodott a szoftver - jelenti a CNN. Utah államból is technikai problémákat jelentettek több helyről.

A Google Trends nemrég tette közzé a választók kereséseire támaszkodó adatait a Twitteren. Eszerint a legfőbb csatatér államok közül Donald Trump vezet Michinganben, Wisconsinban, Ohióban, Clinton pedig Észak-Karolinában és Pennsylvaniában. Ezek egy része éppen ellentétes a legutóbbi közvélemény-kutatási adatokkal. A Google-keresések döntetlenre hozták ki Coloradót. A harmadik jelöltek közül Gary Johnson generálta a legtöbb keresést – emelte ki a The Washington Post.

Trumpék nem adják fel

Az utolsó pillanatban is adományokat kérnek a támogatóknak kiküldött levelekben Donald Trump segítői. “Ez az utolsó esélyünk a politikatörténelem legnagyszerűbb visszatérésére”, amihez akár egy 1 dolláros hozzájárulás is sokat tudna hozzátenni – írják. A Trump-kampány a levélben emlékeztet, hogy az előző hónapban 100 millió dollár jött össze a kisebb adományokból.

Bush sem szavazott Trumpra

George W. Bush szóvivője a CBS-nek azt mondta, hogy sem a volt elnök, sem a felesége nem szavazott Trumpra, de Hillary Clintonra sem. A szavazólapnak ezt a részét egyszerűen üresen hagyták. 

Jönnek az első exit pollok

A Fox News elkezdte ismertetni az exit pollokat. Ezek még nem az eredmények, csak azt mutatják, mit tartanak fontosnak az amerikai választók. 62 százalékot zavar például az, hogy Clinton külügyminiszterként a saját e-mail szerverét használta. A megkérdezettek 71 százalékát Trump véleménye zavarja a nőkről. 42 százalék azért szavazott a jelöltjére, mert erősen bízik benne, 31-nek vannak fenntartásai, 25 pedig utálja a másik jelöltet. 49 százalék szerint Clinton, 46 szerint Trump lesz jobb főparancsnok.

A választók 52 százaléka szerint a gazdaság a legfontosabb kérdés, 52 százalék szerint rossz felé megy az ISIS elleni háború és 63 százalék véleményét befolyásolták az elnökjelölti viták - ezeket a Fox News mérte.

A CNN exit pollja szerint a szavazók 7 százaléka döntött az utolsó néhány napban, ezen kívül még 5 százalék az utolsó héten. 13 százalék októberben, 13 százalék szeptemberben, 62 százalék még régebben határozta el hogy kire fog szavazni. A válaszadó szavazók közül tízből mindössze négy akar változást az Egyesült Államok politikájában.

201611082314130.K__AP20161105089.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás