HIRDETÉS

Áder János aláírta az európai kisebbségvédelmi kezdeményezést

hirek.sk 2018. március 02., 13:14
BUDAPEST. Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita aláírta a Minority SafePack elnevezésű európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést pénteken Budapesten.

A 2012-ben útjára bocsátott javaslat célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos elemei az európai uniós jog részeivé váljanak. A kezdeményezéssel akkor foglalkozik érdemben az Európai Bizottság, ha 2018. április 3-ig összesen több mint egymillió hiteles aláírást sikerül összegyűjteni az Európai Unió legalább hét tagállamában.   

Csáky Csongor, az aláírásgyűjtést Magyarországon szervező Rákóczi Szövetség főtitkára az államfővel történt találkozása után közölte: Európában ezidáig mintegy 750 ezren látták el szignójukkal a kezdeményezést; ebből 300 ezerre tehető a magyarországi támogatók száma. Elmondta: a kisebbségek európai szintű jogvédelme annál is inkább fontos, mert minden tizedik uniós polgár, vagyis 50 millió ember kisebbségi sorban él. A kisebbségek nyelve és kultúrája pedig érték, amelynek védelme összeurópai ügy - fűzte hozzá.   

Megfogalmazása szerint miközben az EU védi az őshonos növényeket és állatokat, az őshonos kisebbségek számára nem nyújt európai szintű jogi védelmet. Ebben a helyzetben karolta fel európai polgárok egy csoportjának kezdeményezését az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és szervezte meg az európai jog által szabályozott aláírásgyűjtést - tette hozzá.   

Ezidáig Magyarországon és Romániában gyűlt össze a kvótának megfelelő számú aláírás, s jó eséllyel Bulgáriában, Horvátországban, Lettországban, Szlovákiában és Szlovéniában is összegyűlik majd. Végül arra kért mindenkit, hogy támogassa szignójával a kezdeményezést.   

A dokumentumot elektronikusan a jogaink.hu weboldalon, papíralapon pedig a postahivatalokban lehet aláírni - mondta Csáky Csongor.

Forrás: MTI
0 HOZZÁSZÓLÁS