A városi csatornarendszeren keresztül jutottak be a bank széftermébe a rablók
Filmbe illő módon rabolták ki egy bank széftermét vasárnap Antwerpenben. A bankrablók a városi csatornarendszert használták, amihez két alagutat is ástak. A széfbe érve megpróbáltak annyi értéket magukhoz venni, amennyit csak tudtak, mielőtt megszólalt a riasztó.

A nyomozás során még nem sikerült megállapítani, hogy mekkora értékkel távoztak a rablók, a bank ügyfelei hétfőn arra vártak, hogy megtudják, az ő széfjüket is kiürítették-e az elkövetők. Azt vizsgáljuk, mekkora értékű volt a rablás, többet egyelőre nem mondhatunk – közölte a rendőrség.
A rablás igen veszélyes volt, ugyanis először egy alagutat kellett ásni egy épületből, amely több száz méterre volt a csatornarendszertől. Majd az egy méternél keskenyebb átmérőjű csatornán keresztül – amely bármely pillanatban megtöltődhetett szennyvízzel – el kellett jutni a bankhoz. Itt egy második alagutat kellett vájni, hogy bejussanak a BNP Paribas bank széftermébe, ahol a lehető legtöbb értéket össze kellett szedni még a riasztó működésbe lépése előtt.
Az ügyészség szerint a bank biztonsági szolgálata délután 1 óra 34 perckor hívta a rendőrséget. A rendőrök megérkezésekor a széfterem zárva volt, de a riasztó még szólt. Amikor sikerült kinyitni, megtalálták a padozatba vájt lyukat. A tűzoltók segítségével átfésülték a csatornarendszert a környéken, és megtalálták a második alagutat.
Jelenleg nincs gyanúsított, akit letartóztathatnánk – közölte az ügyészség.
A rablás magán viselte a franciaországi Nizzában 1976-ban elkövetett bankrablás jegyeit, amikor a Societe Generale bank 339 széfjét rámolta ki a „szennycsatornabanda” egy nyári hétvégén.
