2018. április 15., 13:10

A szíriai helyzetet is áttekintik hétfőn az uniós külügyminiszterek

Az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfőn, egynapos luxembourgi tanácskozásukon sürgős nemzetközi kérdéseket vitatnak meg, köztük a Szíriával kapcsolatos legújabb fejleményeket tekintik át.

Szíriai támadás
Fotó: TASR

Az Európai Unió Tanácsának tájékoztatása szerint a szakminiszterek a szíriai helyzetértékelést követően következtetéseket készülnek elfogadni, amivel egyben előkészítik az április második felére tervezett, Szíria és a térség jövőjének támogatása című, második brüsszeli konferenciát.

A külügyminiszterek véleményt cserélnek Oroszország és az Európai Unió kapcsolatainak alakulásáról is. Megvitatják az angliai Salisburyben elkövetett merényletet követő legújabb fejleményeket, és áttekintik az Európai Tanács márciusi ülésén elfogadott zárónyilatkozatot követő lépéseket, köztük az orosz diplomaták kitiltásának ügyét.

A miniszterek tárgyalnak a Moszkvát sújtó uniós szankciók meghosszabbításának lehetőségeiről, valamint az EU-orosz kapcsolatokat meghatározó, 2016 márciusában elfogadott öt vezérelv további végrehajtásáról.

Az irányelvek kimondják, hogy a minszki megállapodás végrehajtása kulcsfontosságú feltétele annak, hogy az EU Oroszországgal kapcsolatos álláspontjában lényeges változás legyen. Erősíteni kell az EU keleti partnereivel és más szomszédjaival, köztük Közép-Ázsiával fenntartott kapcsolatokat, csakúgy mint az unió ellenálló képességét, például az energiabiztonság, a hibrid típusú fenyegetések vagy a stratégiai kommunikáció terén. Fenn kell tartani a szelektív együttműködést Oroszországgal az unió érdeklődésére számot tartó kérdésekben, valamint támogatni kell az emberek közötti kapcsolatokat és az orosz civil társadalmat.

A miniszterek megbeszélést fognak folytatni az iráni helyzetről, ezen belül az Iránnal kötött nukleáris megállapodásról és annak fejleményéről.

A külügyminiszterek a május 17-én Szófiában tartandó EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozó előkészítéseként munkaebéd keretében megbeszélést folytatnak a Nyugat-Balkánról, ezen belül is tárgyalnak az uniós bővítés lehetőségeiről, valamint a térség stabilitását érintő biztonsági kérdésekről.

A tanács előzetes véleménycserét fog folytatni a külső - egyebek mellett a védelmi és biztonsági - tevékenység eszközeinek 2020 utáni finanszírozásáról, tekintettel arra, hogy folyik a 2021-től életbe lépő, hét évre szóló pénzügyi keret (MFF) kialakítása. Az Európai Bizottság várhatóan május 2-án ismerteti az unió következő hosszú távú költségvetésére, azaz a következő többéves pénzügyi keretre vonatkozó, jelenleg még kidolgozás alatt álló javaslatát.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.